Felgyújtotta magát egy tibeti zászlót tartó férfi az ENSZ székháza előtt

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Meghalt egy férfi, miután felgyújtatta magát csütörtökön az ENSZ New York-i székháza előtt – jelentette a helyi sajtó. A helyi rendőrség szóvivője a CNN-nek elmondta, hogy helyi idő szerint kora este fél hétkor kaptak bejelentést az esetről, és a kiérkező rendőrök egy súlyos égési sérüléseket szenvedett 52 éves férfit találtak. A férfit kórházba szállították, hogy később halottá nyilvánították.

A hatóságok nyomozást rendeltek el, és nem nyilatkoztak azzal kapcsolatban, hogy mi késztette a férfit arra, hogy fölgyújtsa magát. A férfi nevét addig nem hozzák nyilvánosságra, amíg nem sikerül elérni a családját.

Egy, a Facebookon közvetített élő videóban látni lehet, ahogy egy férfi, tibeti zászlóval a kezében megáll az ENSZ székháza előtt, majd lángok borítják be – írta a CNN. A felvételen látni, ahogy a férfi a földre zuhan, majd két férfi tűzoltókészülékkel eloltja. Egy másik, ugyanazon a Facebook-oldalán nagyjából akkor közzétett videóban egy férfi azzal vádolta meg a kínai kormányt, hogy megpróbálják elpusztítani a tibeti identitást, és arra szólította fel a tibetieket, hogy együtt küzdjenek Tibet függetlenségéért.

Az International Campaign for Tibet adatai szerint 2009 és 2012 között több mint 150 ember gyújtotta fel magát Tibetben, hogy Kína befolyása ellen tiltakozzon. Kína azt állítja, hogy Tibet több mint hét évszázada a területének része, és a kínai kommunista párt 1951 óta irányítja azt. Peking uralmát sok tibeti régóta megkérdőjelezi, és azzal vádolják a kínai kormányt, hogy megpróbálja eltüntetni a tibeti kultúrát és szigorúan korlátozza a vallásgyakorlást és nyelvhasználatot.

Az eset azután történt, hogy Kína bevezetett egy új, etnikai egységesítést célzó törvényt, amivel kiszélesítik a kínai nyelv használatát az iskolákban és kormányzati hivatalokban az etnikai régiókban.

Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!