A hőhullám legdurvább napjai alatt közel 30 százalékkal nőtt a halálozások száma Franciaországban
Múlt héten, a rekorddöntögető hőségben az előző heti adatokhoz képest közel 30 százalékkal nőtt a halálozások száma Franciaországban – írja a BBC. Az egész Európára rátelepedő, kitartó hőség által leginkább sújtott országban 2025 többlethalálesetet regisztráltak a hőhullám csúcspontján.
A hőhullám utolsó hete alatt már a párizsi halottasházak is megteltek. A francia egészségügyi miniszter friss tájékoztatása szerint a halálesetek száma június utolsó hetében 29 százalékkal emelkedett az előző héthez képest, a 45 év felettiek körében pedig „egyértelmű növekedés” volt tapasztalható a halálesetek számában.
Az előrejelzések szerint ráadásul még ki sem került teljesen Franciaország a hőkupola alól, máris újabb hőhullámra kell készülnie az országnak: már ezen a hétvégén is, és jövő héten ismét próbára teszi a kánikula a nyugat-európai országot, az új epizód időtartama, intenzitása és földrajzi kiterjedése pedig egyelőre bizonytalan.
Bár szakértők szerint Franciaországban sokkal felkészültebbek voltak a hatóságok a hőségre, mint 2003-ban, amikor több mint 19 ezren haltak meg egy pusztító hőhullámban, a kormányt idén is kritizálták amiatt, hogy nem tesz meg mindent az alkalmazkodásért a klímaváltozáshoz és az amiatt egyre gyakoribb és erősebb hőhullámokhoz. Emmanuel Macron francia elnök szerint bár a munka nagy részét elvégezték, nem lehet egy példátlan csúcshőséghez gyorsan alkalmazkodni.
Franciország déli részén a hőség miatt erdőtüzekkel is küzdenek. Csütörtökön Sébastien Lecornu miniszterelnök azt mondta, a nyári szezon kezdete óta közel 7000 tűz tört ki, és eddig mintegy 8700 hektár égett le. Az ország déli részén kialakuló erdőtüzek miatt péntekre és szombatra vörös riasztást adtak ki.
Belgiumban a hőhullám idején 1222 többlethalálesetet regisztráltak – ami 39 százalékkal több a szokásosnál. Ezeknek közel a fele 85 éves vagy annál idősebb személy volt. Az ország egészségügyi minisztériuma szerint a hőhullám idején bekövetkezett halálesetek száma „példátlan” volt. Hollandiában a hőhullám körülbelül 480 többlethalálesetet okozott, többségük 80 éves vagy annál idősebb volt.
Magyarországot is próbára tette a hőség, 120 települést érintően kellett harmadfokú vízkorlátozást elrendelni, és mintegy kb. harminc motorvonat sem tudott megküzdeni a kánikulával. Erről bővebben itt írtunk.