Kiközösítette a Vatikán a pápai engedély nélkül Svájcban felszentelt ultrakonzervatív püspököket
A Vatikán kiközösítette a pápai engedély nélkül szerdán Svájcban felszentelt, szakadároknak minősített ultrakonzervatív püspököket, írja a Reuters. A csütörtökön közzétett Hittani Dikasztérium dekrétuma szerint a kiközösítés négy püspökre, illetve az őket felszentelő Alfonso de Galarreta püspökre és a szertartáson résztvevő Bernard Fellay püspökre is vonatkozik, akik szintén tagjai a II. Vatikáni Zsinat reformjait elutasító Szent X. Piusz Papi Testvérületnek.
A rendelkezés szerint a pápai engedély nélkül, az egyházfő akarata ellenére történt püspökszentelés a kánonjog értelmében automatikus kiközösítést von maga után. A híveket is felszólították, ne kövessék a csoportot, mert ebben az esetben őket is kiközösíti a katolikus egyház.
A négy püspököt szerdán, a svájci Écone-ban szentelték fel – annak ellenére, hogy XIV. Leó pápa korábban nyílt levélben előre figyelmeztette őket a következményekre. A dekrétum szerint a felszentelt püspökök által végzett gyóntatás és házasságkötés érvénytelennek számít.
A svájci székhelyű Szent X. Piusz Papi Testvérületet Marcel Lefebvre francia érsek alapította 1970-ben, a jelenlegi becslések szerint világszerte 600 ezer követőjük van. A közösség elutasítja a II. Vatikáni Zsinat egyházra, vallásszabadságra, ökumenizmusra és a más vallásokkal való kapcsolatokra vonatkozó tanításait, és a modern liturgiák helyett a hagyományos latin nyelvű tridenti misét követi.