Kijevet az éjszaka megtámadták az oroszok, nem sokkal Zelenszkij figyelmeztetése után

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Kiterjedt rakéta- és dróntámadást indítottak az orosz erők az ukrán főváros, Kijev ellen az éjszaka folyamán – számolt be a BBC. A hatóságok közlése szerint a légicsapásokban legalább két ember életét vesztette, és több lakónegyedet ki kellett üríteni. A támadás mindössze néhány órával azután következett be, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök figyelmeztetett: Moszkva egy „masszív” csapásra készül.

Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere közölte, hogy egy kilencemeletes lakóépület összeomlott, és a romok alatt emberek rekedtek. A kijevi katonai adminisztráció vezetője megerősítette a két halálos áldozatot, és hozzátette, hogy a sérültek száma folyamatosan nő, a legfrissebb adatok szerint már legalább 16-an sebesültek meg.

Mentőalakulatok oltanak egy lakóépületet Kijevben július 2-án. Fotó: Handout /AFP
Mentőalakulatok oltanak egy lakóépületet Kijevben július 2-án. Fotó: Handout /AFP

A főváros felett az éjszaka folyamán a légvédelmi rendszerek nyomjelző lövedékei világították meg az eget, miközben drónok, valamint cirkáló- és ballisztikus rakéták robbanásai rázták meg a várost. Kijev-szerte több helyen tűz ütött ki, és eltaláltak egy mentőállomást is, ahol legalább egy ember válságos állapotban van.

„Arra kérem a népünket, hogy legyenek különösen óvatosak, védjék meg magukat, a gyermekeiket és természetesen a családjukat” – figyelmeztetett Zelenszkij, hozzátéve, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök már egy ideje készült erre a nagyszabású műveletre.

Az ukrán elnök szerdán a friss hírszerzési adatok miatt kénytelen volt lerövidíteni dublini látogatását.

Ez volt az első ilyen léptékű, összehangolt orosz rakéta- és dróntámadás Ukrajna ellen az elmúlt több mint két hétben.

A fokozott fenyegetettség miatt a szomszédos Lengyelország is azonnal lépett: a lengyel hadsereg harci repülőgépeket aktivált a légtere védelmére. A védelmi minisztérium hangsúlyozta, hogy a lépés pusztán „megelőző jellegű”, és lengyel területet nem érte támadás.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!