Súlyos kötelességszegés miatt vizsgálják két rendőr eljárását a Henry Nowak-ügyben

Súlyos kötelességszegés gyanúja merült fel két olyan rendőrtiszt esetében, akik nem hittek az áldozatnak, helyette megbilincselték, majd letartóztatták – a 18 éves Henry Nowak belehalt a sérüléseibe.
A BBC tájékoztatása szerint a vizsgálatot a rendőrség munkáját ellenőrző független hivatal, az IOPC (Independent Office for Police Conduct) indította, mivel a bizonyítékok arra utalnak, hogy a két elsőként odaérkező rendőr megszeghette a szakmai normákat. Vizsgálják, hogy történt-e a rendőrök részéről mulasztás a 18 éves fiatal sérüléseinek felismerésekor, illetve amikor elsősegélynyújtás helyett letartóztatták és megbilincselték.
A felügyeleti szerv szerint az egyik rendőr megszeghette a tiszteletre és udvariasságra vonatkozó normákat is. Azt is közölték, hogy „egyértelmű bizonyítékok vannak arra, hogy a rendőrségbe vetett közbizalom súlyosan károsodhatott az incidens miatt, és ezt a tényezőt figyelembe kell vennünk a bizonyítékok értékelésekor”, ugyanakkor a rendőrök kötelességszegése miatt indult vizsgálat még nem jelenti azt automatikusan, hogy fegyelmi eljárás indul, erről csak a vizsgálat lezárulta után döntenek majd.
Vizsgálni fogják a rendőrök helyszíni intézkedéseit, az elsősegélynyújtást, továbbá a hívások kezelését és az információk továbbítását a helyszínre érkező rendőrök számára, illetve a mentőszolgálat számára. Azt is megvizsgálják, hogy az érintett családok faji vagy vallási hovatartozása befolyásolta-e a rendőrtisztek eljárását és döntéshozatalát.
A 18 éves fiatal még 2025 decemberében halt meg, miután halálosan megsebesült, a rendőrök azonban nem neki, hanem a 23 éves szikh elkövetőnek hittek. Az ügy igazán nagy visszhangot csak május végén, Digwa elítélésekor, a testkamera-felvételek nyilvánosságra hozatalakor kapott. Az elkövetőt végül életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, feltételesen is csak 21 év múlva szabadulhatna. Az első reakciók még csak az áldozat megalázó helyzetéről szóltak, azonban amint világosak lettek az ügy körülményei, azok úgy gerjesztettek nagyobb és nagyobb hullámokat. Az üggyel ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesen.