Felmászott két ember az Empire State Building tetejére, fotózkodtak, majd eljegyezték egymást
Két ember szerdán délután felmászott a New York-i Empire State Building tetejére, ahol egy transzparenst bontottak ki, majd úgy tűnt, eljegyezték egymást, írja a CBS News.
A két ember együtt állt az épület csúcsán, legalább tíz percig voltak a 443 méter magas épület tetején. Később lejjebb másztak egy kis emelvényre. Ott egyikük letérdelt, és úgy tűnt, megkérte a másik kezét. Ezután megcsókolták egymást, majd folytatták a leereszkedést. A kifeszített molinón a BBC szerint ez az üzenet állt: „Amikor a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét, a világ békére lel.”
A rendőrség közlése szerint később őrizetbe vették őket. A mászás dél körül kezdődött és mindketten maszkot viseltek.
Angela Nikolau, akit a két mászó egyikeként azonosított a CNN, fotókat és videót tett közzé az Instagramon a kalandról, köztük egy felvételt az eljegyzési gyűrűjéről, a fotó hátterében a város látható. Profilján tucatnyi bejegyzés található, amiken Nikolau és társa, Ivan Beerkus különböző épületek és magas építmények tetején pózolnak.
A mászás kezdetekor az épület kilátóteraszán még más látogatók is tartózkodtak. Egy szemtanú elmondta, hogy látta, amint a két ember kinyitotta a rácsos kapukat, majd felmentek a tető tetejére. „Egyszerűen csak azt hittem, van engedélyük, hogy felmehessenek oda” – mondta a CBS-nek.