Egy ifjúsági központ közelében lövöldöztek Észak-Németországban, hatan meghaltak

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Lövöldözés volt egy ifjúsági központ közelében Németországban, a Hamburgtól nem messze található Stade városában hétfőn. Az incidensben négy férfi és egy nő halt meg, egy ember pedig később a kórházban halt bele a sérüléseibe. A német sajtóban megjelent információk alapján mindannyian felnőttek voltak. A rendőrök két embert, egy férfit és egy nőt tartóztattak le, a rendelkezésre álló információk szerint előbbi lehetett a lövöldöző.

A Welt összefoglalója szerint több szemtanú is látta, hogy a lövések eldördülése után egy férfi és egy nő egy autóba szállva próbálták elhagyni a helyszínt. A rendőrök először felszólították őket, hogy álljanak meg, aztán legalább 10-15 lövést adtak le az autóra, aminek sikerült kilőni az egyik kerekét, így tudták elfogni a gyanúsítottakat. A Deutsche Welle azt írta, hogy más gyanúsítottak nincsenek, és idézték az AFP-t, amelynek egy rendőrségi szóvivő azt mondta, hogy a lövöldözés valószínűleg egy családi tragédia eredménye lehetett.

Mint mondta, nem találtak politikai motivációt és femicídiumról sincs szó, inkább az ifjúsági központ áll a történet középpontjában. A lelőtt emberek mind a központ alkalmazottai voltak, egy rendőrségi sajtótájékoztatón pedig az hangzott el, hogy a férfi, aki tüzet nyitott, elhelyezési perben áll a három hónapos gyermeke anyjával, aki éppen a központban voltak, de nem sérültek meg.

Az alig ötvenezres lakosú, Hamburg melletti városban korábban felszólították a lakosságot, hogy kerüljék el a környéket, de a helyi önkormányzat szóvivője azt mondta, a közelben lévő óvoda és iskola nem voltak veszélyben. Az óvodások az épületben tartózkodtak a lövöldözés idején, az iskolásokat pedig a szüleik haza tudták vinni.

Cikkünket frissítettük az újabb információkkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!