Emelik a katonák zsoldját Ukrajnában

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Felemelik az ukrán katonák zsoldját: a hátországban szolgálatot teljesítőknek legalább 30 ezer hrivnya (280 ezer forint), míg a front első vonalában harcoló közlegények számára átlagosan 300 ezer hrivnya (2,8 millió forint) jár majd – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a Telegramon közzétett videóüzenetében az MTI beszámolója szerint.

Az elnök elmondása szerint minél több harci feladatot hajt végre egy katona, annál magasabb lesz a juttatása, a szerződéseket pedig úgy dolgozzák ki, hogy egyértelmű legyen a szolgálati idő – 10, 14 vagy 24 hónap –, valamint a konkrét feltételek, a mozgósítás alóli halasztási jogosultság pontos szabályai.

A közlegények mellett emelik az ukrán egységparancsnokok juttatásait is, ami „pozitív ösztönzőt jelenthet a hadseregben felhalmozott vezetői tapasztalat megőrzésére”, mondta Zelenszkij, aki szerint a kormány jóváhagyása után az első új pótlékokat már júniusban elkezdik folyósítani.

Az elnök egyúttal köszönetet mondott minden külföldi önkéntesnek, akik Ukrajnában a szabadságért harcolnak. „Utasítást adtam arra, hogy jelentősen bővítsék a külföldi önkéntesek ukrán hadseregbe történő bevonásának lehetőségeit, és ezzel kapcsolatban több toborzási mechanizmus is megjelenik majd” – közölte.

Az államfő beszélt a katonák áthelyezésének további egyszerűsítéséről, a hadseregen belüli előrelépési lehetőségek bővítéséről, valamint további pozitív ösztönzőkről is, amelyek a védelemhez való csatlakozást segítik. „Arra számítok, hogy a most bevezetett változtatások minden eleme már ezen a nyáron bizonyítani fogja hatékonyságát” – tette hozzá. Az ukrán parlament szerdán második olvasatban és véglegesen elfogadta a 2026-os állami költségvetés módosításait, amelyek elsősorban a biztonsági és védelmi szektor kiadásainak növelését szolgálják – idézte fel az Ukrinform hírügynökség.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!