Trump szerint itt az idő, Irán fizetni fog
Közösségi médiájában fejtette ki aktuális álláspontját az iráni háborúról az Egyesült Államok elnöke. Trump azt írta, hogy az iráni hadsereg teljes és totális káoszban van, nagy része megsemmisült, mint például a haditengerészet vagy a légierő, teljes vereséget szenvedtek. Az elnök szerint Iránnak csak a szája nagy, de cselekedni képtelen.
„A Közel-Kelet zsarnoka HALOTT!!! Túl sokáig húzták az időt egy olyan megállapodás kidolgozásával, amely remek lett volna számukra, most pedig meg kell fizetniük az árát!!!” – osztotta meg véleményét Donald Trump.
Az Egyesült Államok hadserege kedden éjszaka támadásokat intézett Irán ellen, a hadsereg központi parancsnoksága szerint a művelet arányos válasz volt arra, hogy Irán kedden lelőtt egy amerikai helikoptert.
Bár a helikopter mindkét pilótája túlélte annak kilövését, Trump kedden arról posztolt a Truth Socialre, hogy „szükségből”, de válaszolniuk kell a támadásra. Trump akkor nem közölte, hogy milyen válaszra gondolt, ahogy elsőre a hadsereg központi parancsnoksága sem árulta el, milyen csapásokat mértek Iránra. Az éjszaka folyamán Irán is támadásba lendült, Bahrainben az amerikai flottát, Jordániában egy amerikai támaszpontot lőttek, hajnalban pedig Kuvaitban támadtak.