17 év, kilencszáz repülés után bukott le az Air Canada kapitánya, hogy nincs is megfelelő jogsija
Azzal vádolnak egy volt Air Canada-pilótát, hogy 17 éven át hamis okmányokkal repült, így szállított több ezer utast kereskedelmi járatokon. Az ontariói származású, 59 éves Geoffrey Wall pilótának azóta nem voltak rendben a papírjai, hogy 2009-ben kapitánnyá léptették elő, a rendőrség szerint hamisította a dokumentumait.
Az Air Canada azonnal eltávolította a szolgálatból, miután tavaly rájöttek a turpisságra. A csalást egy rutinellenőrzés során szúrták ki, amikor eltéréseket észleltek a vádlott pilótaengedélyének dokumentációjában. „Az Air Canada maga jelentette az ügyet a kanadai szövetségi kormány közlekedési minisztériumának” – közölte a légitársaság. Állításuk szerint az utasok soha nem voltak veszélyben, mivel minden pilóta hathavonta átesik egy alkalmassági képzésen.
A kapitányi poszthoz ugyanis a pilótáknak rendelkezniük kell egy úgynevezett Légitársasági Pilóta Szakszolgálati Engedéllyel (ATPL). A kapitányi pozíció betöltéséhez a többpilótás kereskedelmi légiközlekedésben elengedhetetlen a legmagasabb szintű, 14 tantárgyból álló elméleti vizsga és több száz órányi gyakorlati repülési tapasztalat megléte.
„Ez nagyon hasonló ahhoz, mintha egy háziorvos agyműtétet végezne a rendelőjében” – hozott egy érzékletes, ám kevéssé megnyugtató példát a nyomozást vezető rendőrfőnök.
Wall 27 éve repült az Air Canadánál, 1998-ban kezdte. A rendőrség szerint az elmúlt 17 évben több típusú Boeing repülőgépet vezetett, összesen 900 belföldi és nemzetközi járatot teljesített. Június 1-jén összesen hét pontban emeltek vádat ellene, köztük csalás és okirathamisítás gyanúja miatt. (BBC)