Az EU-barát kormánypárt nyerte az örmény választást

A nyugatbarát Polgári Szerződés (Civil Contract) pártja nyerte a vasárnap tartott választásokat Örményországban – közölte hétfőn Nikol Pasinján miniszterelnök. Ezt azután jelentette be egy sajtótájékoztatón, hogy a szavazókörök több mint egynegyedében leadott voksok alapján pártja a szavazatok 54 százalékát szerezte meg.

A végső eredmény szerint a Polgári Szerződés végül a szavazatok 49,8 százalékát kapta – közölte az örmény központi választási bizottság. A három fő oroszbarát ellenzéki párt összesen a voksok 37 százalékát szerezte meg.

„Örményország népe a békére, a regionális jólétre és a regionális együttműködésre szavazott, és remélem, hogy Törökország és Azerbajdzsán is pozitívan fog reagálni erre” – mondta az örmény kormányfő, aki megerősödve vághat neki fő célja, az Azerbajdzsánnal kötendő békemegállapodás elérésére, valamint a Törökországgal lévő kapcsolatának normalizálására.

A csaknem hárommillió lakosú dél-kaukázusi országban a részvételi arány megközelítette az 59 százalékot, ami jelentős emelkedést jelent a 2021-es, 49 százalékos részvételhez képest – írta az MTI.

Második helyen a Szamvel Karapetján üzletember vezette, Moszkvával szoros kapcsolatok fenntartását szorgalmazó Erős Örményország végzett. Karapetjánt rendőri kísérettel vitték szavazni, mivel házi őrizetben van azzal a váddal, hogy a kormány megdöntésére szólított fel, amit ő politikai indíttatású vádnak nevezett. Az örmény hatóságok pedig pártjának hat tagja ellen adtak ki letartóztatási parancsot, mert állítólag szavazatokat akartak vásárolni.

Az első eredmények alapján úgy tűnik, hogy az örmények az „európai jövőre” szavaztak – reagált az első adatokra Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. „A szavazatokat még számolják, de most úgy tűnik, hogy Örményország népe, bár erős orosz nyomásnak volt kitéve, mégis az európai jövőt választotta, ami jó hír. Természetesen a lehető legtöbb támogatást megpróbáljuk megadni nekik, például a jövőbeni reformokat illetően” – posztolt Nicosiából az uniós politikus.

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen közölte, hogy a választások bizonyítják, hogy Örményország demokrácia, és egyre közelebb kerül Európához, jelezve, hogy „Örményország számíthat ránk”.

Pasinján a szavazatának leadása után közölte, hogy „továbbra is a demokratikus reformok útján fogunk haladni, természetesen európai partnereink támogatásával, mivel az Európai Unió a fő partnerünk a demokratikus reformok végrehajtásában.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!