Orbán Anita az ukrán külügyminiszterrel találkozott

Orbán Anita pénteken személyesen találkozott Andrij Szibiha ukrán külügyminiszterrel Helsingborgban.

Az ukrán külügyminiszter X-en közzétett bejegyzésében azt írta: áttekintették a nemzeti kisebbségekről szóló, ezen a héten lezajlott első fordulós, kétoldalú szakértői konzultációit, a második fordulót jövő héten tartják meg.

„Mindketten elismerjük, hogy fontos az előrelépés ezen a téren, konstruktív megoldásokat keresünk, és kézzelfogható eredményeket szeretnénk elérni.” Andrij Szibiha hangsúlyozta Ukrajna EU-csatlakozásának kritikus fontosságát.

„Egyetértettünk abban, hogy párbeszédünk helyreállítása mind a két nemzet, mind egész Európa számára pozitív fejlemény, és egyeztettük a további kétoldalú kapcsolatok koordinálását minden szinten” – írta az ukrán fél.

Az egyeztetésről Orbán Anita is posztolt, azt írta: „a mai napot a Helsingborgban megrendezett NATO külügyminiszteri találkozón töltöm”.

Johann Wadephul német külügyminiszterrel is tárgyalt. „Közös meggyőződésünk, hogy Európa csak akkor maradhat erős és versenyképes, ha stabil transzatlanti kapcsolatokra, ellenálló gazdaságokra és korszerű ipari bázisra épít” – írta a magyar külügyminiszter.

A megbeszélésen szó volt a kétoldalú kapcsolatok erősítéséről a gazdaság, az energetika, a védelmi ipar és a digitalizáció területén.

Orbán Anita két napja posztolt arról, hogy online formában elkezdődtek a magyar–ukrán szakértői egyeztetések, amelyeket Andrij Szibiha ukrán külügyminiszterrel és Tarasz Kacska ukrán miniszterelnök-helyettessel nyitottak meg.

Orbán Anita kijelentette, hogy Magyarország elkötelezett Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett.

„Kétoldalú kapcsolatainkban ugyanakkor a nemzeti kisebbségek jogainak következetes védelme az első rendezendő feladatunk. A kárpátaljai magyar közösség nemcsak a két ország kapcsolatának fontos része, hanem híd is népeink között. A valódi előrelépéshez nyílt, őszinte és szakmai párbeszédre van szükség, világos jogi garanciákra építve. Hiszek abban, hogy a mai egyeztetés egy új folyamat kezdete lehet” – írta akkor.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!