Magyar Péter: Azt mondták Gdańskban, hogy induljunk el a lengyel választáson is, de ez nem a mi dolgunk

Nekünk fontos a V4 újjáépítése. Egy V4 csúcsot szeretnék valamikor június végén Budapesten. Abban maradtunk a kancellár úrral, hogy a továbbiakról ezután egyeztetünk majd – mondta Magyar Péter miután a Reuters arról érdeklődött, hogy Ausztria mellett Magyar kivel egészítené ki még a Visegrádi Együttműködést.

A miniszterelnök örülne, ha erősíteni tudnák a közép-európai együttműködést, példának hozta Ausztria mellett Szlovéniát és Romániát is. Az osztrák kancellár szerint a V4-ek kérdését először az eredeti tagállamok között kell rendezni, de támogatja az erősebb együttműködést, illetve a V4-ek kibővítését.

Stockert és Magyart arról is kérdezték, hogy mennyire fontos, hogy a Fidesz testvérpártja, az Osztrák Szabadságpárt kisebbségben maradjon. Magyar Péter azt mondta, hogy nagy a magyarok felelőssége, szerdán elmondása szerint azt is javasolták nekik Gdańskban, hogy induljanak el a lengyel választáson is. „De nem gondolom, hogy mi dolgunk más országok belügyeinek megoldása” – mondta Magyar. Szerinte a győzelmük mögött annyi van, hogy az emberek problémáival foglalkoztak és nem Facebook-posztokat írogattak. A miniszterelnök ezután az országjárásáról és az ott ismertté vált Ford Transitról mesélt a nemzetközi sajtónak.

Fotó: Leonhard Foeger / Reuters
Fotó: Leonhard Foeger / Reuters
Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!