Ha felmentik a felesége és a fia gyilkossági ügyében, akkor is rács mögött marad az amerikai ügyvéddinasztia feje

Ha felmentik a felesége és a fia gyilkossági ügyében, akkor is rács mögött marad az amerikai ügyvéddinasztia feje
Fotó: ORANGE COUNTY DEPARTMENT OF CORRECTIONS / Reuters

Megsemmisítették a felesége és fia meggyilkolásáért elítélt Alex Murdaugh ellen szóló bírósági ítéletet, és megismétlik a tárgyalását – derült ki a múlt héten. A milliomos ügyvéddinasztia fejét alig három éve ítélték el, mert a vád szerint 2021-ben lelőtte Maggie és Paul Murdaugh-t a családi villájukban. Az ügyészség szerint a férfi azért is ölte meg a családtagjait, mert az évek során a sikkasztásai csődközeli állapotba sodorták az egész családot. Murdaugh a nyomozás során összevissza hazudozott, de azt soha nem ismerte el, hogy ő lenne a felesége és a fia gyilkosa.

Az ezt kimondó ítéletet Dél-Karolina állam legfelsőbb bírósága azonban megsemmisítette. A tárgyalásokon közreműködő egyik jegyzőről ugyanis kiderült, hogy az elvárttól eltérően nem viselkedett pártatlanul. Az új eljárást más keretek közt kell majd lefolytatni, mint az előzőt. A baj csak az, hogy az Egyesült Államokban szinte mindenki ismeri a Murdaugh-gyilkosságokat, így jogász legyen a talpán, aki képes egy előítéletmentes esküdtszéket összeszedni Dél-Karolinában.

Gazdag család piszkos ügyekkel

Alex Murdaugh látszólag mintacsaládba született, már egy évszázada a dél-karolinai elithez tartoztak. Több felmenője is körzeti ügyész volt, ő maga pedig ügyvédi irodát vitt évtizedek óta. 30 éve volt házas feleségével, Maggie-vel, akivel két fiuk született: Paul és Buster. A család gazdagságban tengette napjait a nagyjából 700 hektáros birtokukon, emellett egy tengerparti házzal és néhány magánszigettel is büszkélkedhettek. Elég beágyazottak voltak az állam ügyeiben, nagy volt a befolyásuk. A helyiek a család hamptoni rezidenciája körüli öt megyét csak „Murdaugh-vidékként” emlegették.

A családi idillt azonban a 2010-es évek végén több különböző ügy is felforgatta. Alex Murdaugh és két fia már a család körüli bűncselekményeket megelőzően drogproblémákkal küzdött, és mindhárman zabolátlan viselkedésükről voltak ismertek. Maggie Murdaugh 30 év után kezdett elhidegülni a férjétől: átköltözött a tengerparti házba és válni készült. Később az is kiderült, hogy Alex Murdaugh egy évtizeden át simlis módszerekkel sikkasztotta el az ügyvédi praxisában az ügyfelei pénzét, hogy az opiátfüggőségét finanszírozni tudja. Mindent összevetve közel 9 millió dollárt sikkaszthatott el.

A gondokat tetézte, hogy Paul Murdaugh egy nagyon komoly, halálos áldozattal járó ügybe keverte magát egy tragédiába torkolló bulis éjszakán 2019-ben. Részegen motorcsónakozott a barátaival, és nem volt hajlandó nekik átadni a kormányt. Nem sokkal később egy hídnál balesetezett, mindenki a folyóba esett, és a hajón lévő egyik lány, Mallory Beach megfulladt.

„Ismeritek Alex Murdaugh-t? Ez a fia. Sok szerencsét…”

mondta a helyszínelő rendőröknek Mallory barátja, aki majdnem össze is verekedett Paullal, mert az vigyorogva álldogált a baleset helyszínén a keresés közben. Az áldozat családja milliókra perelte a fiút, és azt állították – nem alaptalanul –, hogy a jogászdinasztia próbálja eltussoltatni az ügyüket. Emellett két másik gyanús haláleset is történt a család háza táján, ezekről itt írtunk. Paul szabadlábon védekezett halált okozó testi sértés vádjával szemben. Az ügyében 2021 nyarára írták ki az első meghallgatást, ám a fiatalember ezt már nem érhette meg, mert három nappal előtte meghalt.

Alex Murdaugh 2021. június 7-én meghívta a feleségét a családi házba, ahol Paullal lakott. A nő megírta egy barátnőjének, hogy „Alex gyanúsan viselkedik, és készül valamire”, de azért odament. Murdaugh azt állítja, hogy aznap este otthon hagyta Maggie-t és Pault, és elment meglátogatni a demens édesanyját. Szerinte arra ért haza késő este, hogy ismeretlenek lelőtték a feleségét és a fiát, mire kihívta a rendőröket. Rögtön közölte is velük, hogy a fiát hónapok óta fenyegetik, amiért balesetezett a csónakjával.

A Murdaugh család – Fotó: Maggie Murdaugh / Facebook
A Murdaugh család – Fotó: Maggie Murdaugh / Facebook

A rendőrök három hónapos nyomozás után azonban találtak a férfinál egy törvénytelenül kitöltött csekket, ami alapján visszafejtették, hogy Murdaugh nagyon komoly pénzügyi válságban van. Szeptember 3-án távoznia is kellett az ügyvédi irodája éléről. Ráadásul több bizonyíték is arra utalt, hogy valami nem stimmel az általa előadott alibivel. Az ügyészség úgy látta, hogy a sikkasztási ügyek indítékul szolgálhattak: Murdaugh célja az volt, hogy a gyilkossággal megússza a fia perének költségeit, és elterelje a figyelmet a saját sikkasztásairól. A vádak szerint azonban ő maga követte el a gyilkosságot, és úgy rendezte be a helyszínt, mintha a családtagok valamilyen rablótámadás-szerű esemény áldozatává váltak volna a távollétében.

Ezzel nagyjából jött az újabb furcsa fordulat: alig egy nappal azután, hogy lemondott a saját cége éléről, Murdaugh-t állítása szerint fejbe lőtték, miközben kereket cserélt a kocsiján az út szélén. Bár tarkón lőtték, és nem esett komolyabb baja, kifejezetten nyugodt hangon hívta ki magára a mentőt. Kórházba szállították, de egyre gyanúsabbnak tűnt a sztori, amit előadott a fejsérüléséről. Később kiderült, hogy nem is egyedül volt az út szélén, ahogy állította, hanem egy barátjával és egyben távoli rokonával, Curtis Edward Smithszel. „Úgy nézett ki, mint egy beállított jelenet, ezért nem is álltunk meg” – mondta később egy mellettük elhaladó autós a rendőrségnek.

Az ellene lezajlott újabb támadás nem mosta tisztára Murdaugh-t. A különböző bizonyítékok hatására néhány hónapon belül számos pénzügyi bűncselekménnyel, majd gyilkossággal gyanúsították meg. A tárgyalása 2023 januárjában kezdődött, és hat héten át tartott.

Hazugságok tarkították az ügyet

A három évvel ezelőtti tárgyalásokon pontról pontra felvázolták, hogy Murdaugh milyen pénzügyi helyzetben volt, ami arra sarkallta, hogy megölje a családtagjait, de a gyilkosság napját is elejétől a végéig átbeszélték. A végzetes júniusi napon a férfi ügyvédi irodájának pénzügyi vezetője szembesítette őt azzal, hogy milyen összegek hiányoznak a cég számlájáról. Összesen 792 ezer dollárról volt szó, ami nagyjából 237 millió forint, és a vád szerint ezt addigra a férfi már elköltötte. „Biztosított róla, hogy megvan a pénz, és hogy megszerzi azt” – mondta a pénzügyi vezető. Erre azért is volt égető szükség, mert Paul Murdaugh három nappal később esedékes meghallgatásán fény derülhetett volna a bíróságon a családi cég pénzügyi helyzetére is.

A nap további részében – ahogy írtuk – Alex, áthívta a feleségét. Este az állításához híven valóban meglátogatta az édesanyját, de korántsem annyi időt töltött nála, mint amit a rendőröknek mondott. Az idős asszony ápolója szerint Murdaugh még azt is megpróbálta vele elhitetni, hogy 30-40 percet töltött náluk. A vád szerint az az időszak, amiről nem tud elszámolni, elég lehetett arra, hogy a gyilkosság után lezuhanyozzon, átöltözzön, és megszabaduljon a gyilkos fegyverektől és más bizonyítékoktól. Murdaugh ugyanis más ruhát viselt a gyilkosság előtti órákban, mint a gyilkosság után, amikor a rendőröket fogadta. A ruhaváltással kapcsolatban szintén fontos részlet, hogy a férfi a család házvezetőnőjét is megpróbálta meggyőzni arról, hogy nem öltözött át.

Az is kiderült, hogy az áldozatokat olyan kaliberű és típusú fegyverekkel lőtték le, amilyenek a Murdaugh család tulajdonában is voltak. A család ezen fegyverei viszont eltűntek a hatalmas gyűjteményből. A gyilkos fegyvereket szintén nem találták meg a nyomozók. A házban viszont találtak legalább 300 darab olyan lőszert, amely megegyezett azzal, amellyel Maggie-t is lelőtték.

Pault egy másik puskával lőtték le, amiből a védelem viszont azt a következtetést vonta le, hogy két támadó lehetett a házban. Beidéztek egy szakértőt, aki az áldozatok testén lévő bemeneti sebek alapján úgy vélte, hogy az elkövetők nem lehettek magasabbak 175 centiméternél. Ezzel szemben Alex Murdaugh 193 centiméter magas. A vád szerint azonban nem lehetséges meghatározni a tettes(ek) magasságát, mert ha mozgás közben adták le a lövéseket, akkor már nem állja meg a helyét a modellezés.

A bíróságon prezentált telefonos adatok is döntőnek bizonyultak. Kiderült, hogy Alex Murdaugh többször is felhívta felesége telefonját a gyilkosság napján, de ezek az adatok eltűntek a mobiljáról. Emellett valaki a gyilkosság után megpróbálta feloldani a nő mobilján a képernyőzárat, de nem járt sikerrel. Ezután a tettes a tetthelytől nem messze eldobta a telefont, épp azon az útvonalon, ahol Alex Murdaugh is elhaladt kocsival aznap este. A vád szerint a férfi próbált meg megszabadulni a készüléktől, ami nyilvánvalóan bizonyíték lett volna.

A másik fontos bizonyíték Paul Murdaugh telefonjában rejlett. A fiatalember néhány perccel a gyilkosság előtt felvette videóra, ahogy kimegy a kutyák kenneljéhez a kertbe. A videót a barátjának készítette, akinek a kutyájára épp ő vigyázott.

De a felvételbe beszűrődött a háttérből a szülei hangja is – holott a családapa azt állította, hogy ő egyáltalán nem volt otthon azokban az órákban.

És nem is ez volt az egyetlen szembetűnő hazugsága a gyilkosságok körül. Amikor pár héttel felesége és fia megölése után kezdett ráterelődni a gyanú, és az ügyvédi irodában is a lemondását követelték a sikkasztások miatt, Murdaugh az említett módon megpróbálta megrendezni egy rokona segítségével, mintha valaki le akarta volna lőni őt az út szélén.

Alex Murdaugh a bíróságon – Forrás: Court TV / Youtube
Alex Murdaugh a bíróságon – Forrás: Court TV / Youtube

Murdaugh a tárgyalás során bevallotta, hogy valóban ott volt a családi házban közvetlenül a gyilkosság előtt, de azt tagadta, hogy ő lenne a gyilkos. Azt is elismerte, hogy az őt ért későbbi támadás nem volt valódi. Azt mondta, hogy a kamutámadás valójában öngyilkossági kísérlet volt, és azért akart meghalni, hogy a másik fia, Buster felvehesse utána a 10 millió dolláros életbiztosítás összegét. A helyszínen vele lévő unokatestvére azt mondta, hogy ő nem volt benne az egész megszervezésében. Állítása szerint a fegyver elsült, amikor megragadta Murdaugh karját, hogy megakadályozza, hogy lelője magát. A vádlott a tanúvallomásában bocsánatot kért a hazugságáért, és azzal érvelt, hogy a drogfüggőségéből eredő „paranoid gondolkodása” miatt hazudott.

Az esküdtszék a közvetlen bizonyítékok hiányának ellenére gyorsan egyetértésre jutott, a záróbeszédeket követően alig három órával később kimondta Murdaugh bűnösségét. A bíróság két életfogytiglani, azaz 40 év börtönbüntetésre ítélte. Nem sokkal később egy újabb tárgyaláson több mint két tucat pénzügyi bűncselekmény miatt további 27 és 40 év börtönt szabtak ki rá.

Bajos lesz az új eljárás

Alex Murdaugh ügyvédei évek óta próbálták elérni, hogy a bíróság semmisítse meg a férfi gyilkossági ítéletét. Végül az eljárást lefolytató Colleton megyei bíróság egyik jegyzőjén találtak fogást. A védelem szerint Rebecca Hill nem viselkedett pártatlanul az ügy idején. Egy esküdt azt vallotta, hogy Hill azt mondta neki Murdaugh vallomásának napján: „figyeljen a testbeszédére”, bár ez az elmondása szerint nem befolyásolta a véleményét. Egy másik esküdtnek azt mondta, hogy „ne dőljön be” a védelem által prezentált bizonyítékoknak. Amikor pedig az esküdtek visszavonultak megtárgyalni az ítéletet, kijelentette, hogy „ez úgyse fog sokáig tartani”. Hill később könyvet is írt a Murdaugh-ügyből, és arról, hogy mi zajlott a „bíróság ajtajai mögött”.

A jegyző 2024-ben lemondott a tisztségéről, 2025 májusában pedig letartóztatták a tárgyalás során tanúsított magatartása miatt.

Bűnösnek vallotta magát az igazságszolgáltatás akadályozásában és hamis tanúzásban.

Mint kiderült, mindennek tetejébe egy riporternek olyan fotókat szivárogtatott ki a tárgyalásról, amelyek titkosítva voltak. „Nincs mentségem. Szégyellem a tetteimet” – mondta Hill a saját tárgyalásán, amin végül felfüggesztett büntetést kapott. Murdaugh védői szerint a nő azzal a céllal sértette a pártatlanság elvét, hogy az esetleges bűnös ítélet hatására majd jobban fogyjon a könyve. Hill ezt tagadta.

Dél-Karolina állam legfelsőbb bíróságának öt tagja ezek alapján egyetértett abban, hogy jegyzőként befolyásolta a pártatlan esküdtszéket és megfosztotta Murdaugh-t a tisztességes tárgyaláshoz való jogától. Szerintük Hill manipulálta az esküdtszéket azzal, hogy azt tanácsolta nekik, ne higgyenek Murdaugh vallomásának, nyomást gyakorolt ​​rájuk a gyors bűnös ítélet meghozatala érdekében, és elferdítette a tárgyalás során bemutatott információkat.

Most, hogy a törvényszék megsemmisítette a korábbi ítéletet, teljesen az elejéről kell lefolytatni a tárgyalást. Murdaugh ügyvédei elégedettek, és meg vannak róla győződve, hogy másodjára már fel fogják menteni a védencüket. Az egykori ügyvéd ezért nem fog belemenni vádalkuba se, tehát nem vallja magát bűnösnek egy kisebb büntetési tételért cserébe. Sőt, az sem biztos, hogy egyáltalán hajlandó lesz a tanúk padjára ülni, és válaszolni a keresztkérdésekre. Az ügyészek azt nyilatkozták, hogy készek lefolytatni az új eljárást. Vezetőjük azt mondta, hogy lett volna rá lehetőségük, hogy megfellebbezzék a legfelsőbb bíróság döntését, de ők is az új tárgyalás mellett vannak.

Hogy a végén sikerül-e ismét elítélni a férfit, az még kérdés, de lesznek nehezítések a vád szempontjából. A legfelsőbb bíróság ugyanis azt is szabálytalannak látta, hogy az államügyészek milyen mértékben prezentálhatták Murdaugh sikkasztási ügyeit az esküdtszéknek indíték gyanánt. Az új tárgyaláson ezeket az ügyeket kevésbé mutathatják majd be – derült ki a CBS adásából. Az új eljárásban „kerülni kell az olyan ingerlő részleteket”, amelyek nem az ügyészek érvelésének alátámasztására szolgálnak – állt a döntés szövegezésében.

A másik nehézség – mindkét félnek – az lesz, hogy az új tárgyaláson teljesen új esküdtszékkel kell majd vizsgálni az ügyet. Csakhogy a Murdaugh-gyilkosságokat túlzás nélkül a fél ország nyomon követte. Élő adásban közvetítették a tárgyalást, egy csomó podcast foglalkozott vele, valamint a Netflix és a Hulu is dokumentumfilm-sorozatot készített belőle. Rettentő nehéz feladat lesz tehát olyan esküdteket találni, akik semmit sem tudnak a történtekről és az előző tárgyalásról. Az egyik megoldás erre, hogy egy másik megyében folytassák le az eljárást.

„Lehet, hogy a következő tárgyalást a Holdon kell megtartani, ha tényleg elfogulatlan, tiszta lappal induló esküdtszéket akarnak találni, tekintve, hogy az ügy világszerte ismert” – jegyezte meg a BBC szerint egy ügyvéd, aki a fellebbezési eljárásban két korábbi esküdtet képviselt. Persze, bármi is legyen a vége, Murdaugh nem fog egyhamar szabadulni: a csillagászati összegre rúgó pénzügyi bűncselekményei miatt valószínűleg mindenképpen élete végéig a börtönben marad.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!