Videón, ahogy rosszul lett az iskolabusz sofőrje és a gyerekek állították meg az autópályán száguldó buszt Mississippiben

Egy dél-mississippi autópályán közlekedett egy iskolabusz, amikor a jármű sofőrje, a 46 éves Leah Taylor vezetés közben eszméletét vesztette egy súlyos asztmaroham miatt. A Hancock megyei iskolakörzet buszán ekkor mintegy negyven középiskolás diák utazott, a jármű pedig sodródni kezdett az útpadka felé – számolt be az esetről a New York Times.

A nemrég közzétett fedélzeti videófelvételek tanúsága szerint a fiatalok példás lélekjelenléttel avatkoztak közbe: az elöl ülő Jackson Casnave megragadta a kormányt, egy másik diák, Darrius Clark pedig működésbe hozta a fékeket, amivel sikerült megállítani a buszt. Miközben társuk, Destiny Cornelius a sofőr gyógyszerének beadásában segített, mások a mentőket és az iskolai központot értesítették – írja a lap.

A 11 és 15 év közötti diákok hősies fellépésének köszönhetően senki sem sérült meg. Az iskolakörzet büszkeségét fejezte ki a tanulók higgadtsága miatt, Taylor pedig – aki azóta már felépült, és újra munkába állt – végtelenül hálás tanítványainak, amiért megmentették az életét, és megakadályozták a katasztrófát.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!