Axios: Irán elleni új katonai csapásokról készített tervet az amerikai hadsereg, Trumpot is tájékoztatják
Az iráni háborút irányító amerikai parancsnok csütörtökön új Irán elleni támadások tervéről tájékoztatja Donald Trump amerikai elnököt – írta az Axios kettő, a helyzetet ismerő forrásra hivatkozva. A hírre az olaj ára hét százalékot emelkedve négy éve nem látott magasságba lőtt ki.
Az amerikai fegyveres erők központi parancsnoksága (Centcom) rövid ideig tartó, de erőteljes támadásokról készített tervet, amikkel valószínűleg az iráni infrastruktúrát támadnák, azzal a céllal, hogy azzal beindítsák a megrekedt béketárgyalásokat – írta az Axios három forrásra hivatkozva. Egy másik terv szerint az Egyesült Államok a Hormuzi-szoros egy részének elfoglalásával segítené a kulcsfontosságú vízi útvonal megnyitását, amihez a lap egyik forrása szerint szárazföldi alakulatokat is bevethetnek.
Trump szerdán a lapnak azt mondta, hogy az Irán ellen bevezetett tengeri blokád hatékonyabb, mint a bombázás, de az elnök a lap két forrása szerint is készen áll a katonai csapásokra, ha Irán nem adja be a derekát. A Wall Street Journal kedden szintén arról írt, hogy Trump hosszú tengeri blokádra készül, mert a bombázás nagyobb kockázattal jár. Irán az amerikai csapatok elleni, valamint az Öböl menti országok olajlétesítményei elleni csapásokkal válaszolhat a két fél közötti tűzszünet megszegésére.
A csütörtöki tájékoztatót a Centcom parancsnoka, Brad Cooper admirális tartja, és jelen lesz azon az amerikai vezérkari főnökök tanácsának elnöke, Dan Caine tábornok is. Az Axios jelezte, hogy két nappal az Irán elleni támadás megindítása előtt Trump hasonló tájékoztatót kapott, ami a lap egy Trumphoz közel álló forrása szerint közrejátszott abban, hogy az amerikai elnök megindította az iráni háborút.
Az Axios cikkének megjelenése után az olaj ára hét százalékot nőtt, és egy ponton 126 dollárra emelkedett, ami a legmagasabb ár az Ukrajna ellen megindított teljes invázió óta – írta a BBC.