Egy kórházi dolgozó 2,5 millió dollárnyi orvosi eszközt lopott
Lopás és egyéb bűncselekmények miatt emeltek vádat egy amerikai kórház volt dolgozója ellen, aki az ügyészség közlése szerint 2,5 millió dollár, azaz átszámítva nagyjából nyolcszázmillió forint értékben lopott el orvosi eszközöket volt munkaadójától – írta a helyi sajtó. A New Jersey állam egyik kórházában sebészeti technikusként dolgozott 44 éves Marci Staub a hatóságok közlése szerint gyógyászati kellékekkel kereskedő embernek adta ki magát, és a lopott eszközöket egy Dél-Karolina államban működő nagykereskedésnek adta el.
A nő ellen még 2025 októberében indítottak nyomozást, amikor a kórházban feltűnt, hogy egyes eszközökből megnőtt a rendelések száma, miközben a beavatkozások száma nem emelkedett. Az eltűnt eszközök értéke elérte a 2,5 millió dollárt. Staubot egy hónappal később tartóztatták le, amikor lopott eszközökkel akarta elhagyni a kórházat. A nőt a kórház az eset után elbocsátotta.