Bezárta magát 27. emeleti lakásába, az épület falán mászva menekült egy 89 éves kínai nagymama
Tűzoltók mentettek le egy 89 éves nőt Pekingben egy épület külsejéről, miután ott lemászva igyekezett kijutni 27. emeleti lakásából. A beszámolók szerint az idős nő valahogyan bezárta magát a hálószobájába, és a légkondicionáló berendezések külső egységeit védő rácsokon kezdett el lemászni.
Az épület külsején mászó nőt egy takarító és egy biztonsági őr vette észre, akik azonnal értesítették a rendőrséget, és felkiabálva igyekeztek rávenni arra, hogy ne másszon tovább. A nő azonban nem hallgatott rájuk, és amikor a tűzoltók megérkeztek a mentésére, már a 21. emeleten jár. A tűzoltók végül ott húzták be egy lakásba. A mentésről videó is készült.
A tűzoltók először egy biztonsági kötelet erősítettek rá, majd levágták a rácsok egy részét, hogy a nő le tudjon ülni pihenni, valamint vizet adtak neki és egy kabátot. Húsz perccel később egy hordággyal hidalták át egy ablak és a rácsok közti távolságot, és annak segítségével húzták be az épületbe.
A nő sérülések nélkül megúszta a kalandot, de a beszámolók szerint kimerült és rémült volt. Az egyedül élő nő elmondta, hogy azt tervezte, hogy egészen a földszintig mászik le, miután véletlenül bezárta magát a hálószobájába, és nem tudott segítséget kérni, mert mobiltelefonját a nappaliban hagyta.