Ukrajna nagyot kaszál az Öböl menti országoknak adott drónvédelemmel

Több iráni drónt is lelőttek az Öböl menti országokba vezényelt ukrán drónvédelmi egységek – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Kijev az iráni háború első heteiben a drónvédelmi egységeik több mint kétszáz katonáját küldte a Közel-Keletre, hogy segítsenek az iráni drónok elleni védekezésben.

Az ukrán elnök már március elején arról számolt be, hogy több Öböl-ország is segítséget kért a drónok elleni harchoz, jelezve, hogy készek is arra, hogy honorálják azon országok kéréseit, amelyek segítenek az Ukrajna függetlenségéért vívott harcban. Március közepén már szakembereket küldtek több országba, március végén pedig Zelenszkij is a térségbe látogatott és közölte, hogy biztonsági megállapodásokat kötött Szaúd-Arábiával, az Egyesült Arab Emírségekkel és Katarral.

Zelenszkij egy pénteken nyilvánosságra hozott beszélgetésben számolt be újságíróknak a megállapodások részleteiről. Az ukrán elnök közlése szerint több országban is sikeresen bizonyították az ukrán drónvédelmi rendszerek hatékonyságát, több iráni drónt is megsemmisítettek.

Kijev az ukrán elmondása szerint tíz évre szóló megállapodásokat kötött Szaúd-Arábiával, az Egyesült Arab Emírségekkel és Katarral, ahol ukrán cégek a helyi hadseregekkel együttműködve biztosítják egyes létesítmények drónvédelmét. Közben folynak a tárgyalások Ománnal, Kuvaittal és Ománnal is. Cserébe Ukrajna elfogórakétákat kap a rakétavédelmi rendszereihez, valamint nyersolajat, amit európai finomítókba szállítanak, és dízelt. Elmondása szerint egy évre elég üzemanyagot sikerült biztosítani Ukrajnának a három országgal kötött megállapodásokkal.

Azt nem közölte, hogy ez mekkora összeget jelent, de korábban arról beszélt, hogy az Öböl menti országokkal kötött megállapodások értéke több milliárd dollár is lehet.

Ukrajna a teljes orosz invázió megindítása óta mindenki másnál nagyobb szakértője lett a drónháborúnak, és a drónok elleni védekezésnek.

David Petraeus tábornok, a CIA egykori igazgatója kijelentette, hogy szerinte „Ukrajna a jövőben a szabad világ legfontosabb katonai ipari komplexuma lesz”, közölve, hogy „élvonalbeli pilóta nélküli rendszereket gyárt, nemcsak a levegőben, hanem a földön és a tengeren is” – írta a Fortune.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!