Nem árulta el a NATO főtitkára, hogy Trump ki akar-e lépni a katonai szövetségből

Találkozott Donald Trump amerikai elnök és a NATO főtitkára, Mark Rutte. Utóbbi a CNN-nek úgy nyilatkozott, hogy a megbeszélés nagyon őszinte és nyílt volt, annak ellenére, hogy komoly nézetkülönbségek mutatkoztak közöttük, írja a BBC. Szerinte Trump nyilvánvalóan csalódott amiatt, hogy az USA szövetségesei megtagadták a részvételt az iráni háborúban, de arról nem árult el semmit, hogy az amerikai elnök beszélt-e a NATO-ból való kilépésről.

Trump már kicsit máshogy reagált a találkozó után, szokás szerint Truth Socialen osztotta meg a gondolatait: „A NATO NEM VOLT OTT, AMIKOR SZÜKSÉGÜNK VOLT RÁ, ÉS AKKOR SEM LESZ OTT, HA ÚJRA SZÜKSÉGÜNK LESZ RÁ. EMLÉKEZZETEK GRÖNLANDRA, ARRA A HATALMAS, ROSSZUL KORMÁNYZOTT JÉGTÖMBRE!!! – DJT ELNÖK”.

Az amerikai kormányzat és a NATO kapcsolata már az iráni háború előtt is feszült volt, nagyrészt Trump grönlandi tervei körüli nézeteltérések miatt.

Rutte két órát töltött összesen a Fehér Házban, nem tudni, hogy végig Donald Trumppal beszélt-e. Az amerikai kormányzat nem hozta nyilvánosságra, mi történt a találkozón.

A szerdai tárgyalások előtt Trump felvetette annak lehetőségét is, hogy az Egyesült Államok kilép a NATO-ból, miután a tagállamok elutasították, hogy segítsenek újranyitni a Hormuzi-szorost a globális olajárak emelkedésének mérséklése érdekében.

Fontos tudni: 2023 végén az amerikai Kongresszus megszavazta, hogy egyetlen amerikai elnök sem léptetheti ki egyoldalúan az Egyesült Államokat a NATO-ból a Szenátus kétharmados jóváhagyása vagy külön kongresszusi törvény nélkül.

Arra a kérdésre, milyen szerepet játszott a NATO az Iránnal zajló konfliktusban, Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője szerdán az elnököt idézve azt mondta: a NATO-t „próba elé állították, és elbukott”. Leavitt akkor azt mondta, hogy a NATO-országok hátat fordítottak az amerikai népnek, ami finanszírozza a védelmüket, és Trump nagyon őszinte és egyenes beszélgetést kíván folytatni a főtitkárral.

Rutte ugyanakkor azt mondta, hogy sok európai ország valójában nem akadályozta az amerikai akciókat. A többségük segítséget nyújtott abban, hogy az amerikaiak használhatták a bázisaikat, a logisztikai képességeiket és légtereiket. Úgy tűnik, Trump ennél egy kicsit proaktívabb támogatást szeretett volna.

Arra a kérdésre, hogy biztonságosabb-e most a világ, mint a háború előtt volt, Rutte egyértelműen igennel válaszolt a CNN-nek, szerinte a NATO-tagok nem tartják jogellenesnek az iráni háborút, és a többségük egyetért abban, hogy fontos Irán nukleáris képességeit visszaszorítani.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!