Robert Fico beszélt Orbán Viktorral, majd az orosz szankciók eltörlését követelte az EU-tól

Az orosz földgáz és kőolaj importjára kivetett szankciók eltörlését és a Barátság kőolajvezeték azonnali megjavítását követelte Robert Fico szlovák kormányfő az Európai Uniótól. Erről azután írt a Facebook-oldalán, hogy beszélt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

„A mai telefonbeszélgetés Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel szintén megerősítette, hogy a hatalmas energiaválságot nem lehet csak nemzeti szinten leküzdeni” – írta Fico. A szlovák kormányfő közölte, hogy a két ország kormánya „mindent megtesz, hogy megvédje nemzetgazdaságát és polgárait az Európai Bizottság ideológiai vakságától és alkalmatlanságától, a rosszindulatú ukrán elnöktől, valamint az Irán elleni háború hatásaitól.”

Robert Fico szerint az EU-nak haladéktalanul újra kell kezdenie a párbeszédet Oroszországgal és fel kell oldani az orosz olajra és földgázra kivetett, jellemzése szerint „értelmetlen” szankciókat, valamint „külön uniós kezdeményezést kell indítani az ukrajnai háború gyors befejezésére”, és meg kell javítani a Barátság kőolajvezetéket.

A két kormányfő között zajlott telefonbeszélgetéssel kapcsolatban megkerestük a Kormányzati Tájékoztatási Központot, cikkünket frissítjük a válasszal.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!