„Manipuláltak, megtévesztettek” – megszólalt a norvég koronahercegné, akinek a neve több százszor bukkant fel az Epstein-aktákban

„Természetesen azt kívánom, bárcsak sosem találkoztam volna vele” – mondta Mette-Marit norvég koronahercegné Jeffrey Epsteinről a norvég állami televíziónak adott csütörtöki interjúban, amiről a BBC is beszámolt. Az 52 éves Mette-Marit először adott interjút azóta, hogy kiderült: a neve több mint 900 levelezésben bukkan fel az év elején nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban.

Az iratokban több, a hercegné és a szexuális bűnöző közötti baráti hangvételű levelezés is szerepel – sőt, 2013-ban Mette-Marit négy éjszakára megszállt Epstein egyik házában, amíg az üzletember távol volt.

„Fontosnak tartom, hogy vállaljam a felelősséget azért, hogy nem ellenőriztem alaposabban a hátterét” – mondta a csütörtöki interjúban a hercegné, aki szerint azért is felelősséget kell vállalnia, hogy ilyen szinten manipulálták és megtévesztették.

Pedig az iratok között szerepelt egy 2011-es levélváltás is, amiben Mette-Marit közölte Epsteinnel, hogy rákeresett a nevére a Google-ön, és „nem nézett ki jól”, amit kidobott a kereső. Az nem derült ki, hogy pontosan mit is talált, erre a kérdésre a norvég királyi palota csupán annyit válaszolt, hogy a koronahercegné „nem volt tisztában azoknak a bűncselekményeknek a nagyságával és természetével, amiket [Epstein] beismert és amikért ült”.

Amikor a riporter rámutatott, hogy az Epsteinről szóló Wikipédia-szócikk már akkor is egyértelműen kijelentette, hogy elítélt szexuális bűnözőről van szó, a koronahercegné azt válaszolta:

„Erre nem emlékszem; 15 évvel ezelőtt történt.”

Arra a kérdésre, hogy miért töltött el egyedül napokat az üzletember házában, Mette-Marit azt mondta, az egy meg nem nevezett közös ismerősüknek köszönhető, aki Epstein közeli barátja volt. Azt is mondta, a tartózkodása utolsó napján volt egy helyzet, ami miatt kényelmetlenül érezte magát – a részleteket nem árulta el, csak annyit, az ügyről akkor beszélt a férjének. Az interjún mellette ülő Haakon koronaherceg megerősítette ezt.

Az állítólagos incidens ellenére a koronahercegné ezután is fenntartotta a kapcsolatot Epsteinnel. Erről azt mondta, túlzottan bizakodó típus és hajlandó a legjobbat gondolni az emberekről, az eset után azonban eldöntötte, hogy minden közvetlen kapcsolatot megszakít az üzletemberrel. Mette-Marit az interjúban azt is mondta, az igazságszolgáltatás tartozik Epstein áldozatainak, és dühös, amiért még nem kaptak elégtételt az ügyben.

A krónikus tüdőfibrózissal küzdő hercegnét uralkodói ambícióiról is kérdezték: Mette-Marit erről azt mondta, az egészségügyi állapotától függ, hogy be tudja-e majd tölteni a szerepet, ha Haakon koronaherceg trónra lép.

A norvég királyi család körül kipattant botrányokról ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!