Teljesen leállt Berlin fő repülőtere
Minden járatot törölt szerdán a Berlin-Brandenburg repülőtér, mert a Verdi szakszervezet sztrájkot jelentett be, írja a DW. „Kérjük, forduljon a légitársaságához vagy utazási irodájához az átfoglalással és alternatív utazási lehetőségekkel kapcsolatos információkért” – írta a repülőtér az X-en.
A sztrájkot a közszféra dolgozói robbantották ki bérvita miatt. „A tárgyalások második fordulójában a munkaadók olyan ajánlatot tettek, amit a Verdi tárgyalóbizottsága elfogadhatatlannak minősített” – közölte a szakszervezet.
A béremelési vita körülbelül 2 000 dolgozót érint, beleértve a tűzoltóságot, a légiforgalom‑irányítást és a terminálmenedzsment személyzetét is. A berlini repülőtér ügyvezető igazgatója a sztrájkot „aránytalannak” minősítette egy már amúgy is feszült helyzetben.
A leállások becslések szerint 57 ezer utast érintenek, mivel a Berlin-Brandenburg Berlin fő reptere, és a környező kisebb településeket is kiszolgálja, évi körülbelül 25 millióan használják, írja a Reuters. Szerdára korábban 445 induló és érkező járatot jegyeztek fel, ezek egyikét sem szolgálja ki a reptér.