Mindenre felkészültek a nyugati hatalmak kedvenc közel-keleti szövetségesei az iráni háború miatt

„Minden helyzetre készen állunk” – írta vasárnap a CNN-nek eljuttatott közleményében a Kurdisztáni Szabad Élet Pártja (PJAK), miután az Irán ellen indított amerikai–izraeli légicsapások első hetének közepén egyre több hír volt arról, hogy a kurdoknak valamilyen szerepet szánhatnak az offenzívában. A megszólaló iraki kurdok azonban már akkor is jelezték, hogy Donald Trump amerikai elnök megszólalásai szinte „óránként változnak”.

A múlt hét közepén kezdtek el keringeni olyan hírek, hogy Amerika és Izrael egy Irakból induló kurd invázióval próbálná meg elősegíteni az iráni rezsim bukását. Bár az amerikai kormány hivatalosan tagadta a kurdok felfegyverkezését, azt elismerték, hogy Trump beszélt telefonon kurd vezetőkkel. Elemzők arról beszéltek, hogy egy esetleges bevetésük egyszerre szolgálhatná a kurdok függetlenségi törekvéseit, és köthetné le az iráni biztonsági erők figyelmét. Ha van is azonban komoly terv a kurdok bevonására, az sokak szerint jelentős kockázatokkal járhat.

Az erről szóló első hírek óta azonban változott a helyzet, és úgy tűnik, a kurdok bevonásának kérdése nincs napirenden. Akárhogy is, az elmúlt évtizedekben Irakban nagyfokú autonómiát kiharcoló és az amerikaiaknak a szélsőséges csoportok ellen fontos szövetségesnek bizonyuló kurdok nehéz döntések előtt állhatnak az iráni háború miatt.

Előállhat olyan helyzet

Ez lehet az egyetlen esélyetek az életben – üzente Donald Trump az iráni népnek még február 28-án, az amerikai–izraeli támadás kezdetén. Trump az atom- és rakétaprogram lenullázása mellett rezsimváltásról beszélt, és arra biztatta az irániakat, hogy lázadjanak fel az ország vezetése ellen, ha véget érnek a légi csapások. Később Pete Hegseth hadügyminiszter kijelentette, hogy ez nem rezsimváltó háború, de aztán azt üzente az irániaknak, használják ki a helyzetet.

Trump azóta azt mondta, hogy teljesen meg akarják semmisíteni az iráni vezetési struktúrát, és „ki akarunk takarítani mindent”, mert „nem akarunk olyasvalakit, aki tíz év múlva mindent újraépít”. Több mint egy héttel azután, hogy a légi csapásokban megölték Ali Hameneit, a rezsim vasárnap este bejelentette, hogy az 56 éves fiát, Modzstaba Hameneit választották meg új legfelsőbb vezetőnek. Miután az amerikai–izraeli támadás csaknem egész családjával végzett, és a korábbi politikai irányvonal örökösének számít, aligha fog behódolni a nyugati nyomásnak, és megválasztása a konfliktus további eszkalációja felé mutat.

Trump korábban elfogadhatatlannak és súlytalannak nevezte Ali Hamenei fiát, kedden pedig azt mondta, nem hiszi, hogy Modzstaba Hamenei békében tudna majd élni. Csalódott, „szerintünk ez csak ugyanazokat a problémákat fogja jelenteni az ország számára”. Megismételte, hogy az Egyesült Államoknak szerepet kellene kapnia Irán következő vezetőjének kiválasztásában. Ezt az iráni vezetés többször is élesen visszautasította.

Az amerikai elnök az elmúlt napokban nem beszélt az iszlamista rezsim megdöntéséről, ami, bár hivatalosan nem tartozik a definiált háborús célok közé, mindenképpen kedvező fejlemény lenne a nyugati szövetségi rendszernek. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő viszont szombat este azt mondta, Izraelnek „sok meglepetést tartogató terve” van az Irán elleni háború következő szakaszára, hogy „destabilizálja a rezsimet és lehetővé tegye a változást”. Azt üzente, hogy az iráni Forradalmi Gárda tagjait is célba veszik, de aki leteszi a fegyvert, annak nem esik bántódása. Az iráni népet megszólítva Netanjahu arról beszélt, hogy közel a döntő pillanat, Izrael nem megosztani próbálja Iránt, hanem felszabadítani. „De végső soron tiétek a döntés” Irán felszabadításáról – mondta.

A legtöbb elemző egyetért abban, hogy egyedül a levegőből szinte lehetetlen megdönteni a rezsimet. Azt egyelőre nem tudni, mennyire kiterjedt tüntetések kezdődhetnek, ha véget ér a légi offenzíva, és a rezsim addigra milyen állapotban lesz. Itt jönnének képbe a kurdok, akik több harcedzett milíciával vannak jelen a régió különböző országaiban, a találgatások pedig azután kezdődtek múlt héten, hogy Trump több kurd vezetővel is beszélt telefonon.

Több tűz között

A több tízmilliós kurd nép alkotja a Közel-Kelet negyedik legnagyobb etnikai csoportját, a régió több országában jelentős kisebbséget képeznek, de nem rendelkeznek saját nemzetállammal. Irán 91 millió lakosának körülbelül 10 százaléka kurd. Az Amnesty International szerint az iráni kurdok diszkriminációt szenvednek el, és „társadalmi, politikai és kulturális jogaikat, valamint gazdasági törekvéseiket is elnyomják”.

A kurdok már régóta aktív szerepet játszanak a közel-keleti konfliktusokban, ahol sokszor az egyetlen demokratikus alternatívaként jönnek szóba a diktatúrákhoz és törzsi viszonyokhoz szokott régióban.

Azt már az iráni háború kitörése előtt lebegtették, hogy az izraeli (Moszad) és az amerikai (CIA) titkosszolgálat is intenzív kapcsolatban van az iraki autonóm Kurdisztán területén lévő iráni kurdokkal. Ezalatt a legtöbben fegyverszállítmányokat, kiképzést, illetve logisztikai koordinációt értettek, szigorúan titkos műveletek lévén azonban nemhogy részleteket nem lehet tudni, de azt sem, egyáltalán igazak-e ezek a hírfoszlányok.

Azt több forrás is egybehangzóan állítja, hogy a háború kitörése óta történt kapcsolatfelvétel az amerikaiak és a kurdok között. Az elképzelés szerint mivel a különböző kurd mozgalmak évtizedeken keresztül harcoltak a szabadságukért, harcedzett katonáik biztosíthatnák azt a szárazföldi jelenlétet, amire sem az izraeliek, sem az amerikaiak nem hajlandóak. Noha Trump nem zárta ki teljesen katonák Iránba küldését, az Axios forrásai szerint ez elméleti szinten is inkább olyan kommandós akciókat takarhat, amelyek például a dúsítotturán-készletek elszállítását biztosítanák.

A Washington Post az eseményekre rálátó tisztviselőkre hivatkozva azt állította, Trump légi támogatást ígért az iráni kurd felkelőknek, az iraki kurdoktól pedig azt kérte, ne álljanak a területükön szerveződő iráni kurdok útjába. Az Axios szerint is zajlottak előkészületek egy kurd offenzívához, aminek egyik előzménye az volt, hogy közvetlenül a háború kitörése előtt a szerteágazó iráni kurd szervezetek egy politikai formációba tömörültek. Hasonló értesülései voltak a Financial Timesnak, amely szerint a kurdok hírszerzési információkat, fegyvereket, kiképzést, illetve légtérzárat kértek egy esetleges támadáshoz. Az értesüléseket megerősíteni látszottak olyan helyszíni beszámolók, amelyek katonai előkészületekről és a határra vezényelt páncélozott autókról írtak.

A Fehér Ház minden ilyen jellegű információt tagadott, bár azt elismerték, hogy Trump telefonon egyeztetett több iráni kurd vezetővel.

Trump aztán múlt hét közepén nyilvánosan is beszélt arról, hogy támogatná, ha az iráni kurd fegyveres csoportok offenzívát indítanának a teheráni rezsim ellen. „Szerintem csodálatos, hogy ezt akarják tenni, én teljes mértékben támogatom” – jelentette ki az amerikai elnök. Arra a kérdésre azonban nem válaszolt, hogy az Egyesült Államok biztosítana-e légi támogatást egy kurd offenzívához. Trump aztán szombaton már arra utalt, nem akarja bevonni az iráni kurdokat egy szárazföldi offenzívába.

Az Axios egy forrása szombaton annyit erősített meg, hogy Trump két iraki kurd vezetővel is beszélt, miután megindította a háborút, de nem kérte a támogatásukat egy invázióhoz. A kurd tisztviselő azt mondta, azért is semlegesek maradnak, mert nem világos nekik, hogy mit akar az Egyesült Államok, teljes rezsimváltást vagy csak egy nekik megfelelő felső vezetést. „A feltételezésünk, hogy nem lehet rezsimváltást elérni katonák küldése nélkül, az Egyesült Államok pedig nem küld katonákat” – mondta.

Trump céljainak kitalálása azonban csak az egyik szempont, amit mérlegelnek. Az iráni rezsim részéről nyíltan és a háttérben is megfenyegették őket, hogy megtorolják, ha iráni kurdok az iraki Kurdisztán területéről indítanak támadásokat. A háború első napjai után az izraeli légierő elkezdte látványosan bombázni az Irán északnyugati részén lévő Kurdisztán tartományt, minden valószínűség szerint a rendfenntartói épületeket, illetve a Forradalmi Gárda bázisait célozva. Ezzel párhuzamosan az iráni hadsereg bejelentette, hogy iraki kurd területeket lőttek, ahol „szeparatista” csapatokat céloztak, akik szerintük be akartak törni az országba.

Támadás érte az Irak legfontosabb amerikai bázisának otthont adó Erbílt, az iraki Kurdisztán legnagyobb városát, illetve az iraki autonóm kurd tartomány több katonai támaszpontját. Az Erbílnél állomásozó magyar katonák nem sérültek meg. Az iráni hadsereg múlt szerdán azt is közölte, hogy „három rakétával támadta meg az iraki Kurdisztánban a forradalom ellen fellépő kurd csoportokat”. A BBC megerősítette, hogy egy ember meghalt, három pedig megsebesült az iráni támadásokban, amelyeket szerintük két különálló kurd ellenzéki csoport bázisai ellen hajtottak végre.

Egy hete, szerda este ugyan több híroldal is bejelentette, hogy elkezdődött egy offenzíva, és megindultak a kurdok az iráni határ felé, de ezt nem sokkal később maguk a kurdok cáfolták. A félreértesült újságírók pedig azzal mentegették magukat, hogy csapatmozgásokról kaptak hírt biztos forrásokból. Az azóta sem derült ki, hogy milyen mozgások voltak ezek, ha egyáltalán megtörténtek. Aznap viszont beszélt egymással Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter és Bafel Talabani iraki kurd vezető politikus is, a hivatalos közlemény szerint az iraki–iráni határ biztonságáról és „terrorista” elemek aktivitásáról.

„Végső soron az irániak és a kurdok határozzák majd meg saját sorsukat” – írta a CNN-nek a cikk elején idézett csoport. A széles skálán mozgó véleményeket jól szemléltette, hogy az Iráni Kurdisztán Demokrata Párt egyik vezetője a BBC-nek névtelenül arról beszélt, szerinte a kurdok hamarosan Iránban fognak harcolni. Az Axiosnak az iraki Kurdisztán kormányának egy tisztviselője viszont azt mondta, nem a kurdoknak kellene a dárda hegyének lenniük ebben a konfliktusban. „Nincs szükségük hiperszonikus rakétákra, hogy ártsanak nekünk. Kétszáz Sahed drón nagyon sok kárt tudna itt okozni. Nincsenek légvédelmi rendszereink. Nincs lehetőségünk leszedni ezeket az égből” – mondta a sokkal komolyabb légvédelemmel rendelkező Öböl-országokban is veszélyt jelentő drónokról.

Már megint a kurdokat húznák be?

Továbbra sem tudni tehát, hogy Trumpnak milyen tervei vannak a kurdokkal. Vannak azonban olyanok, akikben rossz szájízt hagy az ilyen jellegű felhasználásuk. Sokak szerint ugyanis semmi másról nincs szó, mint hogy megint a kurdok végeznék el azt a piszkos munkát, amelyet a nyugatiak nem akarnak. Akik ezen a véleményen vannak, azok sokszor az elmúlt évtized eseményeire mutogatnak.

A Közel-Kelet híres arról, hogy a gyarmattartó országok által ott hátrahagyott országhatárok nem feltétlen tükrözték az adott terület etnikai vagy vallás összetételét. Ennek eredményeként létrejöttek olyan országok, amelyekben egymástól teljesen különböző népeknek és törzseknek kellett volna békésen együtt élniük, és akadtak olyan etnikumok, akik pedig önálló állam nélkül maradtak.

Ez utóbbiak közül is kiemelkednek a kurdok, akik 30-40 milliósra becsült népességének túlnyomó része megoszlik Törökország, Irán, Irak és Szíria között. A kurdok évtizedeken keresztül küzdöttek a függetlenségért, miközben kisebbségi státuszuk miatt több országban üldözték és diszkriminálták őket.

A kurdok és a nyugati hatalmak baráti viszonya régre, a 20. század elejére nyúlik vissza, ennek geopolitikai jelentősége viszont az utóbbi évtizedekben nőtt meg igazán. A kurdok viszonylagos progresszivitása mindenféle társadalomszervezési kérdésekben ugyanis lehetőséget adott arra, hogy a nyugati hatalmak gond nélkül támogassák őket pénzzel és fegyverrel, amennyiben az érdekük megkívánta.

Ez különösen kapóra jött akkor, amikor Nyugat-ellenes diktátorokat kellett volna megbuktatni (például Szíriában), vagy életveszélyes vallási fanatikusok ellen kellett felvenni a harcot (az Iszlám Állam esetében).

Az elmúlt évtized tapasztalata azonban az, hogy az igazán fontos pillanatokban a nyugatiak kihúzzák a szőnyeget a kurdok alól.

Bassár el-Aszad szíriai diktátor bukása után például a Trump-kormány normalizálta kapcsolatait az új elnökkel, a volt dzsihádista Mohamed al-Dzsúlánival, lényegében véget vetve egy független szíriai kurd államalakulat lehetőségének.

Persze lehet azzal érvelni, hogy a térség stabilitása érdekében elengedhetetlenek az ilyen nehéz döntések, de érthető talán, hogy egyes kurd politikusoknak miért nem akaródzik megint háborúba menni az amerikaiak oldalán. Shanaz Ibrahim Ahmed kurd származású politikus, az iraki elnök felesége, például csütörtök este tett közzé egy nyílt levelet, amiben arra kérte a harcoló feleket, hagyják békén a kurdokat: „Nem vagyunk zsoldosok”.

Mások azonban azon a véleményen vannak, hogy ez egy soha vissza nem térő lehetőség, amivel muszáj élni. Ők úgy érzik, hogy több évtized elnyomása után végre visszavághatnak a sokak által gyűlölt iráni rezsimnek, amiből ha függetlenség nem is, de legalább rendes autonómia kisülhet. Egyes információk szerint vannak olyan iráni kurd vezetők is, akiknek nincs ínyükre harcba szállni, de félnének nemet mondani az amerikaiaknak és főként a kiszámíthatatlan Trumpnak.

Kockázatos lenne

Biztonságpolitikai körökben szokatlanul széles konszenzus van arról, hogy egy esetleges kurd betörésnek nagyon jelentős kockázatai lennének. Kezdésnek ott vannak a kedvezőtlen arányok: Irán lakosságának alig tíz százaléka kurd nemzetiségű, az Irakban szerveződő iráni kurd milíciák pedig a legtöbb becslés szerint alig pár ezres nagyságúak. Irán viszont hatalmas területen fekvő, durván 90 milliós ország, több százezer rendfenntartó és katonai egységgel, akik szükség esetén mozgósíthatóak. Ezzel szemben csak az jelentene védelmet, ha az amerikai–izraeli csapásokkal légi támogatást kapnának a kurd erők, de még akkor is nagy veszélyben lennének.

Persze lehet, hogy az izraeli és az amerikai légierő segítségével sikerül átkelni a határon, ahol aztán a helyi kurd kisebbség szimpátiáját kihasználva megvetik a lábukat. Még az is lehet, hogy sikerül az iraki kurd pesmergák közel kétszázezres erejének egy részét is mobilizálni. Az elemzők szerint viszont nagy kérdés, hogy utána mi jön.

Ha visszatámad a rezsim, a rakéták és a drónok komolyan veszélyeztetik a kurdokat, ha az amerikai és az izraeli légvédelem nem terjed ki rájuk. Ezen felül lényegében polgárháborús helyzet állhat elő. Egy ilyen esetben felbátorodhatnak a multietnikumú Irán többi nemzetiségei, az azeriek vagy a beludzsisztániak, ami további káoszhoz vezethet. Ez extrém esetben szomszédos országok beavatkozását provokálná ki, ami pedig az ország széteséséhez vagy egy elhúzódó belső konfliktushoz vezetne.

Arról nem is beszélve, hogy a rezsimet gyűlölő irániak többsége egyáltalán nem biztos, hogy örülne az ország felosztásának. A teokrácia támogatói sokáig azzal érveltek, hogy csak a közös vallás tartja össze az ország különböző nemzeteit, így muszáj egy vallási struktúrának irányítania az országot. Ebben az esetben a kurdok szeparatista törekvése a visszájára sülne el, és akár megerősítené a haldokló rezsimet. Trumpék feltehetően úgy szeretnék lecserélni a rezsimet, hogy az ne fenyegessen polgárháborúval.

Sokan a potenciális régiós következményekkel sincsenek kibékülve. A saját kurd szeparatizmusával küzdő Törökország például az elmúlt évtizedet azzal töltötte, hogy a különböző szomszédos országokban is letörte a kurdok függetlenségi törekvéseit. Ráadásul Recep Tayyip Erdoğan török elnök 2025-ben elérte a Kurdisztáni Munkáspárt lefegyverzését, így finoman szólva is kérdéses, hogy mit szólna egy újabb kezdeményezéshez.