Szijjártó a közel-keleti helyzetről: Most duplán bűn, hogy Ukrajna blokkolja a Barátság kőolajvezetéket

„Az Iránt ért izraeli-amerikai támadások nyomán sajnos a közel-keleti események egyértelműen az eszkaláció irányába mutatnak” – állapította Facebook-videójában Szijjártó Péter külügyminiszter, miután szombaton reggel Izrael és az Egyesült Államok megtámadta Iránt. Az ezzel kapcsolatos friss híreinket itt olvashatják.

Szijjártó szerint az eszkaláció hírét erősítették meg azok a telefonhívások is, amelyeket a térségbeli kollégáival folytatott. „A közel-keleti biztonsági helyzet romlásának és az Irán elleni támadásoknak van, illetve a jövőben hosszú távon is lehet egy súlyos következménye a globális energiapiacok működésére és az energiaárak alakulására világszerte” – mondta.

A külügyminiszter szerint a helyzet az, hogy Irán részben az infrastruktúrájának elöregedettsége, részben a vele szemben érvényben lévő szankciók miatt jóval kevesebb kőolajat és földgázt bocsátott a világpiacra, mint azt a készletei lehetővé tennék. „De ezzel együtt is a Közel-Kelet térségében, valamint az ázsiai és Európai és Ázsia határán lévő területeken az iráni energiahordozók fontos szerepet játszanak egyes nagy országok energiaellátásában” – mondta.

Szerinte ebben a helyzetben Oroszországra – amely az elmúlt időszakban jelentősen csökkentette az Európába irányuló energiakivitelét – nagyobb szerep hárulhat a világpiac ezen részén, ami a közel-keleti és az eurázsiai térséget illeti. A miniszter ezután arról kezdett beszélni, hogy ebben a helyzetben, mikor radikálisan átalakulhatnak szállítási útvonalak, mikor bizonytalanság van az energiapiacon, akkor

„duplán bűnnek számít az, hogy Ukrajna egy eddig megbízhatóan működő, kiszámítható, Magyarország számára kulcsfontosságú szállítási útvonalat blokkol.”

Szijjártó szerint a Barátság kőolajvezeték „minden valódi ok nélküli blokkolása” ebben a helyzetben különösen indokolatlan, de békés, normális, kiszámítható körülmények között is indokolatlannak és politikai zsarolásnak tartja. Legalább négyszer megismételte, hogy az ukránok viselkedése „duplán bűn” és felszólította Ukrajnát, hogy „fejezzék be a szórakozást”, mert ma reggeltől új helyzet van a világon.

Szombat reggel Izrael és az Egyesült Államok közösen megelőző csapást mértek Iránra. A támadás nagyobbnak ígérkezik, mint az iráni nukleáris létesítmények elleni tavaly júniusi 12 napos akció. A támadás megkezdése után néhány órával Trump amerikai elnök hivatalosan is bejelentette az amerikai akciót az iráni rezsimmel szemben. A támadás nyomán Izraelben rendkívüli állapotot hirdettek ki, készülve az ország ellen várható iráni rakétacsapásra. Izrael lezárta légterét, a polgári repülés is leáll. Így tett Irán is. A fejleményekről a folyton frissülő cikkünkben olvashatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!