Pakisztán légicsapásokat mért Afganisztánra, a védelmi miniszter szerint nyílt háború folyik
Támadást mért Kabulra és Kandahárra Pakisztán azután, hogy közölték, két katonájukat megölték a határ mentén. Pakisztán azt állítja, hogy 27 afganisztáni tálib katonai állást, és több mint 80 tankot, tüzérségi járművet és fegyveres szállító járművet semmisítettek meg, a tálib védelmi minisztérium szerint pedig csütörtök este 19 pakisztáni katonai állást és két bázist foglaltak el, áldozatokról is beszámoltak. A BBC megjegyzi, hogy a számokat nehéz ellenőrizni.
Pakisztán miniszterelnöke, Sebaz Saríf a történtek után közölte, hogy országa „teljes mértékben képes elfojtani bármilyen agresszív ambíciót”, Khawaja Asif védelmi miniszter pedig azt írta az X-en, hogy Pakisztán nyílt háborúban áll Afganisztánnal.
„Pakisztán minden erőfeszítést megtett a helyzet normális szinten tartása érdekében, közvetlen eszközökkel és baráti országokon keresztül. Teljes körű diplomáciát folytatott. Túlcsordult a türelem pohara. Most nyílt háború folyik köztünk és köztetek.”
A két ország közötti feszültségek közvetlen előzménye, hogy a tálib kormány csütörtök este bejelentése szerint nagyszabású offenzívát indított a pakisztáni katonai állások ellen az afganisztáni határ közelében. Azt mondták, hogy ez válaszreakció a hét eleji pakisztáni támadásokra. Mawlawi Wahidullah Mohammadi, a tálibok katonai szóvivője szerint a „megtorló hadműveletet” csütörtökön helyi idő szerint 20:00 óra körül indították.
Az ENSZ a harcok azonnali mérséklését követeli, míg Irán felajánlotta, hogy közvetít.
A két ország viszonya azóta romlik folyamatosan, hogy a tálibok 2021-ben ismét átvették a hatalmat Afganisztánban. Pakisztán azzal vádolja a kabuli vezetést, hogy nem lép fel az Afganisztán területéről Pakisztán ellen támadásokat végrehajtó fegyveres csoportokkal szemben. Kabul ezt következetesen tagadja.