Miközben kiürítik az USA izraeli nagykövetségét, az országba utazik Marco Rubio külügyminiszter
Az Egyesült Államok külügyminisztere, Marco Rubio hétfőn Izraelbe látogat, ahol Iránról, Libanonról és a gázai helyzetről tárgyal, jelentette be az amerikai külügyminisztérium. A vizitre akkor kerül sor, amikor Washington éppen katonai jelenlétét erősíti a térségben egy esetleges, az Iráni Iszlám Köztársaság elleni csapás lehetősége miatt.
A külügyi tárca szóvivője, Tommy Pigott közlése szerint Rubio „a régió több prioritásáról egyeztet majd, köztük Iránról, Libanonról, valamint az elnök 20 pontos gázai béketervének végrehajtására irányuló erőfeszítésekről”. A tervet Donald Trump hirdette meg, és azóta is az amerikai diplomácia egyik hivatkozási alapja a gázai háború lezárására.
A látogatás időzítése azért is figyelemre méltó, mert az Egyesült Államok nemrég engedélyezte, hogy az Izraelben állomásozó, nem létfontosságú feladatokat ellátó amerikai kormányzati dolgozók és családtagjaik elhagyják az országot. Ennek ellenére Rubio útja a tervek szerint megvalósul, erről Dylan Johnson, a külügyminisztérium globális kommunikációért felelős helyettes államtitkára írt az X-en.
Az Egyesült Államok az elmúlt időszakban egymás után vezényelte a hadihajókat és a repülőgépeket a Közel-Keletre. A térségbe amerikai hadihajók sora érkezett, a világ legnagyobb repülőgép-hordozója, a USS Gerald R. Ford is hamarosan megérkezik. Ez lesz a második repülőgép-hordozó a Közel-Keleten az Abraham Lincoln mellett. A Times of Israel arról számolt be, hogy legalább 14 amerikai légi utántöltő gép állomásozik az izraeli Ben Gurion repülőtéren.
Az Axios szerint Brad Cooper, a Közel-Keletet felölelő Központi Parancsnokság (CENTCOM) parancsnoka csütörtökön tájékoztatta Donald Trump amerikai elnököt, hogy milyen katonai lehetőségei vannak Irán ellen. Az Irán elleni katonai akció lehetséges forgatókönyveiről itt írtunk bővebben.