Zelenszkij szerint márciusban ülhetnek le tárgyalni Oroszországgal egy háromoldalú találkozón
Csütörtökön Genfben találkoznak Ukrajna és az Egyesült Államok képviselői annak érdekében, hogy az orosz–ukrán békemegállapodás részleteit és különféle forgatókönyveit vegyék végig, és az ukrán elnök azt mondta, hogy a találkozó már az Oroszországgal tervezett háromoldalú találkozó előkészítését is szolgálja.
A Guardian cikkében az áll, hogy Zelenszkij szerint erre március elején kerülhet sor. Az ukrán elnök azt is mondta, hogy a csütörtöki napirenden olyan kérdések is szerepelnek, mint a hadifoglyok cseréje és az Ukrajna újjáépítését célzó „jóléti csomag”.
Steve Witkoff, Trump különmegbízottja a hét elején megerősítette a csütörtöki tárgyalásokat.
Donald Trump hétfőn hosszú évértékelő beszédet tartott, amiben Iránt, ami ellen Trump támadást tervez az iszlám köztársaság atomprogramjának leállítására, csak majdnem másfél óra után említette meg, az ukrán háborút, aminek leállítását kampánya alatt megígérte, de még mindig zajlik, csak röviden, szinte kötelező jelleggel érintette.