Lemondott a Washington Post vezérigazgatója, miután 300 újságírót kirúgtak a laptól
Lemondott posztjáról Will Lewis, a Washington Post vezérigazgatója és kiadója, miután néhány nappal ezelőtt 300 újságírót rúgtak ki a 2013 óta Jeff Bezos tulajdonában álló laptól – írta meg a Financial Times. A Washington Post újságíróinak szakszervezete felszólította Bezost, hogy vonja vissza az elbocsátásokat, vagy adja el a lapot.
Lewist többen bírálták, amiért nem volt jelen, amikor a kirúgások történtek. Helyette a főszerkesztőnek kellett bejelentetnie a 800 újságírót foglalkoztató lap eddigi legnagyobb létszámleépítését. A vezérigazgató a bejelentéskor San Franciscóban, egy Super Bowl-lal kapcsolatos eseményen vett részt. Egy, a Financial Timesnak nyilatkozó forrás szerint ez volt az „utolsó csepp a pohárban”, Bezos elvesztette a türelmét és kirúgta Lewis-t, aki 2024 óta irányította a lapot.
A Washington Post újságíróit tömörítő szakszervezet támogatta, hogy Lewist elküldjék a laptól, akinek „öröksége egy nagyszerű amerikai újságírói intézmény megsemmisítésének kísérlete lesz”. „Még nem késő megmenteni a The Postot. Jeff Bezosnak azonnal vissza kell vonnia ezeket az elbocsátásokat, vagy el kell adnia az újságot valakinek, aki hajlandó befektetni a jövőjébe” írták az X-en.
Az újságírók nagyjából harmadát érintő leépítés csak az utolsó lépés volt a Washington Post működésének megkarcsúsításában. Mint a Reuters megírta, az újságoknak évek óta problémát jelent, hogy egyre többen a közösségi médián keresztül tájékozódnak a mindennapi történésekről. A Washington Post korábban minden dolgozónak önkéntes távozási csomagokat ajánlott fel 2023-ban, miután 100 millió dolláros veszteséggel zárták az évet.
2025-ben naponta átlagosan 97 ezren vásárolták meg a lapot, ami jelentős visszaesést jelent a 2020-as, 250 ezres napi átlaghoz képest. Korábban több mint 200 ezer ember mondta le a digitális előfizetését, miután a szerkesztők akarata és a lap régi hagyománya ellenére Bezos úgy döntött, hogy nem támogatják Kamala Harrist az elnökválasztáson.
Jeff Bezos korábban maga is a demokrata pártot támogatta, de a Biden-kormány trösztellenes fellépései szakadást jelentettek a milliárdos és a párt kapcsolatában. Bezos, sok techmilliárdos mellett, Donald Trump fiai mögött ülve vett részt az amerikai elnöki 2025 januári beiktatását, sőt, egymillió dollárt is bedobott Trump beiktatási alapjába. Néhány nappal az esemény előtt Bezos újabb jelentős irányváltást jelentett be az újságnál. A véleményrovatban csak olyan írások kapnak helyet, amik a személyes szabadságjogok és a szabadpiac támogatására és védelmére összpontosítanak, míg az ezekkel ellentétes nézőpontok megjelenítését nem támogatták.