Donald Trump már nagyszerűnek nevezi a kolumbiai elnököt
Donald Trump „nagyszerűnek” nevezte Gustavo Petro kolumbiai államfőt a Fehér Házban tartott keddi megbeszélésüket követően. Ez volt az első személyes találkozó a két vezető között azután, hogy az elmúlt hónapokban nyilvánosan bírálták egymást. A közel kétórás tárgyalás középpontjában a kábítószer-kereskedelem elleni együttműködés állt.
A találkozót követően Trump újságíróknak azt mondta, hogy Petróval „nagyon jól kijöttek egymással”, és kolumbiai partnerét „nagyszerűnek” nevezte. Közölte, hogy az Egyesült Államok és Kolumbia megállapodás kidolgozásán dolgozik az illegális kábítószerek Egyesült Államokba irányuló beáramlásának csökkentésére. Trump szerint korábbi bírálatai abból fakadtak, hogy nem ismerte személyesen a kolumbiai elnököt.

Petro a találkozót követően tartott sajtótájékoztatón jelezte, hogy a kábítószer-kereskedelem elleni fellépés módjáról továbbra is eltérően gondolkodnak. Elmondta: Kolumbia elsősorban nem katonai eszközökkel kívánja visszaszorítani a kábítószer-termelést, hanem azt szeretné elérni, hogy a gazdák legális mezőgazdasági termények – például kávé vagy kakaó – termesztésére álljanak át. Az elnök emellett határozott fellépést sürgetett a nemzetközi drogkereskedelem finanszírozóival szemben.
A kolumbiai elnök közölte: az Egyesült Államok segítségét kérte a Kolumbián kívül tartózkodó, kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított személyek elfogásában, emellett Trump közvetítését sürgette egy Kolumbia és Ecuador közötti diplomáciai vita rendezésében is. A találkozó napján Kolumbia egy kábítószer-kereskedelemmel vádolt személyt adott ki az amerikai hatóságoknak.
Donald Trump nemrég kábítószer-kereskedelemmel vádolta meg Gustavo Petro kolumbiai elnököt, és nem zárta ki egy venezuelaihoz hasonló művelet lehetőségét sem. Az amerikai elnök ezzel tulajdonképpen nyíltan katonai fellépéssel fenyegette meg Kolumbiát, és azt mondta, hogy egy ilyen művelet „jól hangzik”. Közben Gustavo Petro kolumbiai elnök figyelmeztette az Egyesült Államokat, maga is kész fegyvert ragadni, ha az USA megtámadná az országát Venezuelához hasonlóan.
Donald Trump tavaly ősszel azt jelentette be, hogy az Egyesült Államok csökkenteni fogja a Kolumbiának adott segélyeket, mert annak elnöke, Gustavo Petro szerinte egy „illegális drogdíler”, aki semmit nem tesz a drogkereskedelem ellen. Majd még ennél is feljebb tekerte a viszálykodást a kolumbiai elnökkel, amikor szankciókat vetett ki a kolumbiai elnökre és családjára, valamint az ország belügyminiszterére.