Négy év börtönt kér az ügyészség az EU-s források dézsmálásával vádolt Marine Le Penre

A francia ügyészség kedden négyéves börtönbüntetést és ötévnyi közügyektől eltiltást kért Marine Le Penre, a Nemzeti Tömörülés politikusára – írja a Reuters. A Le Monde hozzáteszi, a két ügyész összesen hatórás beszédben indokolta a kért büntetést. Le Pennek a javasolt négy évből egy évet kéne valóban letöltenie. Az illetékes fellebbviteli bíróság másodfokú döntése a lap szerint még a nyár előtt megszülethet.
Le Pent tavaly májusban négy év börtönre – ebből két év felfüggesztettre – ítélték, emellett öt évre eltiltották közfeladat viselésétől. Le Pen 2027-ben újra elindulna majd az elnökválasztáson, egy ilyen ítélettel azonban ez lehetetlenné válna számára.
A vád szerint a korábban pénzügyi nehézségekkel küzdő párt, akkoriban még Nemzeti Front, nem erre szolgáló EU-s forrásokból fedezte munkatársai fizetését 2004–16 között. Az ügyben Le Pen mellett a pártot és több más személyt is vád alá helyeztek, első fokon 25 embert marasztaltak el, tizenketten fellebbeztek. Az ügyészek szerint Le Pen jogász, ő írt alá, tudnia kellett, mi történik.
A politikus mellett elsőként Orbán Viktor állt ki. „Je suis Marine” – írta az X-en a magyar kormányfő, ami nem meglepő, nemcsak azért, mert Magyarországról a kormányhoz közeli Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MBH-tól is kapott korábban pénzt az RN – ahogyan más jobboldali populista párt is Európában –, hanem azért sem, mert a párt a Fidesszel közös pártcsalád, a Patrióták Európáért (PfE) tagja.