Közös nyilatkozattal tiltakozik a Grönland miatti vámok ellen nyolc európai ország

Közös nyilatkozatot írt alá nyolc ország, miután Donald Trump azzal fenyegetőzött, hogy több európai országra is büntetővámot vet ki februártól, írja a BBC.

Trump azért tervezi a vámok bevezetését, mert szerinte több európai ország is akadályozza abban, hogy az Egyesült Államok megszerezze Grönlandot. Az amerikai elnök terve alapján Dániának, Norvégiának, Svédországnak, Franciaországnak, Németországnak, az Egyesült Királyságnak, Hollandiának és Finnországnak 10 százalékos vámot kell fizetnie minden, az Egyesült Államokba szállított áru után, de ez később akár 25 százalékosra is emelkedhet.

A nyilatkozatot aláíró nyolc ország vezetése hangsúlyozta: „teljes mértékben szolidárisak vagyunk a Dán Királysággal és Grönland népével”.

„Készen állunk arra, hogy a szuverenitás és a területi integritás elvein alapuló párbeszédet folytassunk, amelyeket határozottan támogatunk” – írják.

Emmanuel Macron francia elnök vasárnap felkérte az EU-t, hogy aktiválja az Anti-Coercion Instrument (ACI) eszközét, ha az új amerikai vámok életbe lépnek, írja az Euractiv. Az Anti-Coercion Instrument (ACI) az Európai Unió egy olyan jogi keretrendszere, amelynek célja megvédeni az EU-t és tagállamait a harmadik országok gazdasági kényszerítő akcióitól, ezt a blokk kereskedelmi „bazookájának” is nevezik.

Bernd Lange német európai parlamenti képviselő, a Parlament kereskedelmi bizottságának elnöke az Euractivnak elmondta, hogy az ACI-t pontosan erre a forgatókönyvre tervezték: arra az esetre, amikor az Egyesült Államok a kereskedelmet „politikai nyomásgyakorlás eszközeként” használja. Az ACI 2023-ban lépett hatályba, de még soha nem alkalmazták. Az eszköz bevetéséhez az EU tagállamok minősített többségének támogatása szükséges – a 27 tagállam közül 15, amely az EU lakosságának legalább 65 százalékát képviseli.

Korábban Keir Starmer brit miniszterelnök az amerikai lépést „teljesen hibásnak”, míg Emmanuel Macron francia elnök elfogadhatatlannak nevezte. Lars Klingbeil német alkancellár és pénzügyminiszter szerint Németország és európai partnerei nem hagyják , hogy Donald Trump „zsarolja” őket. Mint mondta, Németország mindig is kezet fog nyújtani az Egyesült Államoknak, hogy közös megoldásokat találjanak, de Berlin Grönland ügyében nem tart Washingtonnal. „Tehát a világos üzenet, hogy nem hagyjuk magunkat megzsarolni, és lesz európai válasz” – fűzte hozzá.

Az európai országok Dánia támogatása mellett álltak ki, Franciaország, Németország, Svédország, Norvégia, Finnország, Hollandia és az Egyesült Királyság korábban kis számú katonát is küldött Grönlandra egy felderítő misszióra. Trump azt mondta, hogy az őt akadályozó országok „nagyon veszélyes játékot játszanak”, pedig a tét a bolygónk „biztonsága, védelme és túlélése”. Az amerikai elnök a vámokat addig tartaná meg, amíg nem adják el neki Grönlandot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!