Orbán Viktort is meghívta Donald Trump a Gázai béketanácsba

915

Orbán Viktor meghívót kapott a Gázai béketanácsba Donald Trump amerikai elnöktől, jelentette be Szijjártó Péter. A külügyminiszter a műsorban beszélt Ukrajnáról és az EU-ról, meg a kontinenst elborítandó háborúról, majd azt üzente a külföldi nagyköveteknek, hogy aki megkérdőjelezi a jövő évi választások érvényességét, az nem találkozhat a jövőben majd felsővezetővel a magyar államigazgatásban.

Szijjártó a Gázai béketanácsra szóló meghívóról azt mondta, megtiszteltetésnek veszik a meghívást, részt fognak venni a béketanács munkájában. Szijjártó azt mondta, nagyra becsülik Donald Trump „békepárti tevékenységét”, bár ebben nem tért ki a miniszter Grönland kérdésére, amely Trumppal kapcsolatban most a másik forró téma.

A meghívás egy dolog, ahhoz viszont, hogy valaki három évig a Gázai Béketanácsban maradhasson, Donald Trump nemzetenként egymilliárd dollárt kérne, írta a Times of Israel a tanács alapító okmánya alapján.

A Trump által létrehozott testület a Gázai övezet újjáépítését fogja felügyelni. A CNN szerint a testület fontos szerepet fog játszani abban, hogy végrehajtsa az ENSZ által is támogatott amerikai tervet, ami az évek óta bombázott terület demilitarizációjáról és újjáépítéséről szól. Trump korábban jelezte, hogy Egyiptom, Törökország és Katar támogatásával is biztosítani fogják, hogy átfogó demilitarizációs megállapodás jöjjön létre a Hamásszal, amibe beletartozna az iszlamista szervezet összes fegyverének átadása és az összes alagútjának a felszámolása.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azonban elégedetlen, mert kihagyták őket az állami vezetőkből álló Gázai béketanács alá tartozó végrehajtó testület összetételéről szóló tárgyalásokból. „Ez ellentmond a politikánknak” – mondta Izrael kormánya. A testületben helyet kapott az Izrael gázai háborúját rendszeresen elítélő Törökország és Katar, illetve az Egyesült Arab Emírségek, mellettük pedig Tony Blair volt brit miniszterelnök és Jared Kushner, az amerikai elnök veje. De szerepel a testületben az ENSZ volt humanitárius koordinátora és az ENSZ egykori közel-keleti különmegbízottja is.

Izrael és a Gázát egykoron irányító Hamász 2023. október 7-én kezdett minden eddiginél halálosabb háborúba azt követően, hogy a Hamász fegyveresei bő két éve kitörtek az övezetből, megöltek 1200 izraelit, százakat pedig túszként magukkal hurcoltak Gázába. Válaszul Izrael légi és szárazföldi hadjáratot indított a Hamász teljes likvidálására. A vérontásnak az amerikai közvetítéssel 2025. október 7-én megkötött tűzszünet vetett véget – bár mint korábbi cikkeinkben írtuk, többször is megsértették ezt a felek, az izraeli akciókban tavaly október óta mintegy 450 palesztin halt meg –, amely ingatagnak bizonyult, de végül fennmaradt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!