Pár méterre tőle csapódott be egy orosz drón, békésen folytatta a hólapátolást a lvivi önkormányzati munkás
Mintha mi sem történt volna, úgy folytatta a hólapátolást az az önkormányzati dolgozó, akitől pár méterre csapódott be egy orosz drón csütörtökön Lvivben – írja a Kyiv Independent.
A közösségi médiában terjedő felvételen látszódik, hogy a Bandera-emlékmű mellett havat lapátoló nőtől nem messze csapódott a földbe egy drón, amelynek egyik lángoló darabja közvetlenül mellette landolt. Az 59 éves, Olhaként azonosított önkormányzati dolgozó egy pillanatra megtorpant, majd kicsit odébb sétálva folytatta a munkáját, és tovább lapátolta a havat a járdán.
Andrij Szadovij lvivi polgármester azt írta, bár a robbanás következtében több környező épület (köztük lakóházak és egy egyetemi kollégium) ablakai betörtek, a dolgozó nem sérült meg. Szadovij megköszönte neki a munkát, de egyben figyelmeztetett is, hogy a légiriadók idejére mindenkinek óvóhelyre kell húzódnia. A polgármester azt írta, az oroszok kifejezetten az emlékmű melletti játszóteret célozták.