Gurulás közben felporszívózott egy konténert az Air India egyik gépének hajtóműve a delhi repülőtéren
Vizsgálatot indított India légi közlekedési felügyeleti szerve, miután a delhi repülőtéren az Air India légitársaság egyik gépének hajtóműve gurulás közben felszippantott egy rakománykonténert – írja a BBC.
A repülőgép éppen biztonságosan landolt, és 240 utassal a fedélzetén a kifutópályáról a parkolóhelye felé gurult, amikor keresztezte az útját a konténer, ami feltehetően egy teherautóról eshetett az útra. Beszámolók szerint a ködös időjárás miatt csökkent a látótávolság, ezért nem tűnhetett fel a pilótáknak az útjukba kerülő konténer – amit aztán a gép jobb hajtóműve szippantott fel.
Bár a gépen szerencsére senki nem sérült meg, a motor tönkrement. Így duplán szerencsétlen véget ért a repülőgépen tartózkodók utazása, a New Yorkba tartó Airbus A350 ugyanis éppen New Yorkba indult volna, amikor nem sokkal a felszállás után, helyi idő szerint csütörtök reggel fél hat körül visszafordították Delhibe, mivel Irán ideiglenesen lezárta a légterét.
Az Air India szóvivője szerint a konténer akkor eshetett le, amikor levált a poggyászok és rakományok szállítására használt kocsit vontató jármű egyik kereke. Amikor a jármű vezetője észrevette a leszállásra készülő repülőgépet, a maradék rakománnyal együtt inkább elhagyta a területet, hátrahagyva a konténert.
A baleset után a fémtörmeléket eltávolították a gurulópályáról, a repülőgépet pedig elvontatták és a kijelölt álláshelyére parkoltatták, ahol biztonságosan leszállhattak róla az utasok. Az ügyben vizsgálat indult.
Nem ez az év első nem túl kellemes híre az Air Indiával kapcsolatban. A légitársaság neve január elején azután került a hírekbe, hogy a vancouveri reptéren az egyik pilótájukat a felszállás előtt eltávolították a repülőgépről, mert részeg volt.
Az Air India intenzív vizsgálatok alatt áll, miután tavaly júniusban, röviddel a felszállás után lezuhant az egyik Boeing 787-es Dreamliner típusú utasszállító gépük Ahmedábádban, közel háromszáz ember halálát okozva ezzel. Az előzetes jelentés szerint a hajtóművek üzemanyag-ellátásának megszakadása okozta a gép katasztrófáját. India légi közlekedési hatósága több biztonsági hiányosságot is feltárt a légitársaságnál, amely 2022-ig az indiai kormány tulajdonában volt.