Az EP frakcióvezetői elítélik azt, amit Trumpék Grönlanddal művelnek
Az Elnökök Értekezlete által szerdán kiadott állásfoglalás értelmében az Európai Parlament egyértelműen elítéli a Trump-kormányzat Grönlanddal kapcsolatos nyilatkozatait, amelyek szerintük „nyílt kihívást jelentenek a nemzetközi jog, az Egyesült Nemzetek Alapokmánya elvei, valamint egy NATO-szövetséges szuverenitása és területi épsége ellen”. Az Elnökök Értekezlete szerint az ilyen nyilatkozatok „elfogadhatatlanok, és nincs helyük a demokratikus partnerek közötti kapcsolatokban”.
Az Elnökök Értekezletében az EP frakcióvezetői üléseznek, elsősorban szervezési és politikai koordinációs feladatokat látnak el.
Az Elnökök Értekezlete azt írta: az EP felhívja az Európai Bizottságot és az Európai Tanácsot, hogy határozzanak meg konkrét és kézzelfogható támogatást Grönland és Dánia számára, tiszteletben tartva az EU elveit és jogát, a nemzetközi jogot és a NATO Alapokmányát.
„Az Európai Parlament határozottan támogatja a multilaterális együttműködést és a szabályokon alapuló nemzetközi rendet. Bármely kísérlet, amely aláásná Dánia és Grönland szuverenitását és területi épségét, az EP szerint sérti a nemzetközi jogot és az Egyesült Nemzetek Alapokmányát” – áll az Elnökök Értekezletének nyilatkozatában.
A nyilatkozat leszögezi, hogy az Északi-sarkvidék biztonsága stratégiai prioritás az Európai Uniónak, ezért elkötelezettek annak védelme mellett. „Az EU Északi-sarkvidéki Stratégiája túlmutat pusztán a biztonsági kérdéseken, és elkötelezettségünk a fenntartható fejlődés és a régió lakóival való együttműködés erősítése iránt töretlen.”
A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a Dán Királyság – Grönlandot is beleértve – NATO-tagállam, és teljes mértékben élvezi a katonai szövetség kollektív védelmi garanciáit. „Az Európai Parlament továbbra is erősíteni fogja az európai védelmi képességeket, és biztosítja, hogy az EU tagállamai betartsák NATO-kötelezettségeiket, többek között a védelmi beruházások fenntartásával és erős jelenlét biztosításával az Északi-sarkvidéken” – olvasható a szövegben.
A nyilatkozat leszögezi, hogy az Északi-sarkvidék biztonságát a NATO keretein belül biztosítják, és Dánia megállapodásokat tart fenn kulcsfontosságú partnerekkel, köztük az Egyesült Államokkal, de Dánia és Grönland kérdéseiben a döntések kizárólag Dánia és Grönland hatáskörébe tartoznak.
A nyilatkozat emlékeztet arra, hogy 1916-ban az Egyesült Államok – Dániával kötött megállapodás révén – kijelentette, hogy Dánia teljes szuverenitással rendelkezik Grönland felett. „Ezzel a megállapodással az Egyesült Államok elismerte, hogy Grönland egész területe jogosan Dánia tulajdonát képezi. Külső kísérletek a status quo megváltoztatására elfogadhatatlanok” – hangsúlyozzák.
A grönlandi kormány szerdai közleménye szerint a geopolitikai feszültségek átterjedtek az Északi-sarkvidékre, ezért a grönlandi kormány és a dán védelmi minisztérium úgy döntött, hogy a NATO-szövetségesekkel szoros együttműködésben folytatja a dán fegyveres erők fokozott gyakorlati tevékenységét Grönlandon.