Trump bemutatott, és káromkodva küldte el melegebb éghajlatra a Ford egyik neki beszóló dolgozóját

Felfüggesztették állásából a Ford egyik michigani gyárának egy munkását, aki kiabálva „pedofilvédőnek” nevezte Donald Trumpot, amikor az amerikai elnök egy gyárlátogatáson vett részt. Az esetről készült videón látni, hogy az elnök kétszer is a bazdmeg szót tátogta válaszul, majd a középső ujját felmutatva intett be neki.

A Fehér Ház kommunikációs igazgatója a Washington Postnak küldött közleményében megerősítette, hogy a videón megörökített jelenet valóban megtörtént. Steven Cheung szerint az elnök „megfelelő és félreérhetetlen választ adott” a jellemzése alapján „vadul trágárságokat üvöltöző dühöngő őrült” kijelentésére.

Az eset a Detroit mellett található Dearbornban lévő Ford-gyárban történt, ahol az F-150 pickupokat, a legnépszerűbb amerikai autót gyártják. Az eseménnyel azt akarták bemutatni, hogy Trump milyen sokat tesz az amerikai ipar fellendítéséért. A Ford ügyvezető elnöke, Bill Ford a Detroit Free Pressnek kijelentette, hogy a látogatás jól sikerült, és a munkások 99 százaléka megfelelően viselkedett, hozzátéve, hogy házigazdaként szégyellte magát a beszólás miatt.

Az autóipari dolgozókat védő UAW szakszervezet szóvivője a Detroit Free Pressnek az eset után csak annyit mondott, hogy egy munkást felfüggesztettek az eset után, de azt már nem engedélyezték, hogy a nevét közzétegyék. A dolgozó azonban nyilatkozott a Washington Postnak.

A negyvenéves TJ Sabula közölte, hogy ő volt, aki bekiabált Trumpnak, és megerősítette, hogy az ellene indított vizsgálat idejére felfüggesztették az állásából. A férfi közölte, hogy egyáltalán nem bánta meg a tettét, hozzátéve, hogy szerinte politikai okokból indítottak eljárást ellene, mert „kínos helyzetbe hoztam Trumpot a barátai előtt”. Elmondása szerint nagyjából húsz méternyire lehetett az elnöktől, aki tisztán hallotta, hogy mit mondott neki.

A magát függetlennek mondó férfi, aki közlése szerint több republikánus politikusra is szavazott korábban, megerősítette, hogy az Epstein-akták kapcsán nevezte pedofilvédőnek az amerikai elnököt. Az amerikai kongresszus tavaly év végén arra kötelezte az amerikai kormányzatot, hogy hozzanak nyilvánosságra minden nyomozati iratot, amely a szexuális bűnöző Jeffrey Epstein ellen indított nyomozás alatt keletkezett, de az igazságügyi minisztérium ezt a decemberi határidőre nem tette meg, és eddig az anyag kevesebb mint az 1 százalékát hozták nyilvánosságra.

Cikkünket frissítettük az esetről készült videóval.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!