Áttolta volna halott feleségét a tenerifei reptér fémdetektorán, de a személyzetnek feltűnt, hogy a nő keze túl hideg
Őrizetbe vettek egy 80 év körül férfit a Tenerife Sur repülőtéren, aki halott feleségével szándékozott felszállni egy repülőgépre. A repülőtéri hatóságok és a mentőszolgálat közlése szerint a férfi kerekesszékben tolta feleségét, a reptéren a többi utassal haladt a mozgójárdán egészen a biztonsági kapuig. A kapunál áthaladáskor a személyzet egy tagja átvette a kerekesszéket a férfitől, de a nő kezét megfogva észrevette, hogy az gyanúsan hideg, a nő testhőmérséklete rendkívül alacsony, ráadásul nem is reagál.
Azonnal értesítette feletteseit, akik riasztották a helyszínen tartózkodó orvosi személyzetet és a biztonságiakat. A mentők a vizsgálat után közölték, hogy a nő a kapun áthaladás előtt meghalt, és kihívták a rendőrséget, akik kihallgatás céljából őrizetbe vették az idős férfit.
A férj együttműködő volt, állítása szerint a felesége néhány órával korábban, de már a repülőtér területén halt meg. Az első vizsgálatok nem mutattak ki erőszakos cselekményre utaló jeleket, ezért a hatóságok az ügyet természetes halálesetként kezelik, amíg más bizonyíték nem merül fel. A nyomozás azonban tovább folyik, hogy tisztázzák a halál körülményeit és megállapítsák, hogy felmerül-e valamilyen büntetőjogi felelősség.
A repülőtereken a segítségre szoruló mozgáskorlátozott utasokat meghatározott protokollok szerint kezelik, különösen figyelnek az idősebb utasokra és a szemmel láthatóan egészségügyi problémákkal küzdőkre. A személyzet a check-in és a beszállás során is figyelemmel kíséri az utasok reakcióképességét és általános közérzetét, hogy megbizonyosodjanak arról, alkalmasak-e a beszállók az utazásra. (Diario de Avisos, EuroWeekly)