Kuba elnöke Trumpnak: Kuba készen áll, hogy az utolsó csepp véréig védekezzen

Donald Trump amerikai elnök vasárnap Venezuela egyik legrégebbi szövetségesének, Kubának üzent, és felszólította a karibi országot, hogy kössenek megállapodást az Egyesült Államokkal, „mielőtt túl késő lesz”. Miguel Díaz-Canel kubai elnök az X-en reagált Trump szavaira. „Kuba szabad, független és szuverén nemzet. Senki sem diktálja nekünk, hogy mit tegyünk. Kuba nem támad, hanem őt támadja az Egyesült Államok 66 éve, és nem fenyeget, hanem felkészül és készen áll, hogy az utolsó csepp véréig védekezzen” – írja az elnök a bejegyzésben.

Díaz-Canel szerint szégyenükben inkább hallgatniuk kellene azoknak, akik a forradalmat teszik felelőssé a súlyos gazdasági hiányosságokért. „Hiszen tudják és elismerik: mindez az Egyesült Államok által immár hat évtizede alkalmazott drákói szigor és végletes gazdasági fojtogatás következménye, aminél most további súlyosbítással fenyegetnek” – tette hozzá. „Semmiféle erkölcsi alapjuk nincs arra, hogy Kubára bármiben is mutogassanak, abszolút semmiben, azoknak, akik mindent üzletként kezelnek, még az emberi életeket is. Akik ma hisztérikusan támadják nemzetünket, azok a dühüktől vezérelve teszik, mert ez a nép szuverén módon úgy döntött, hogy maga választja meg politikai berendezkedését” – írta a kubai államfő.

Trump vasárnap üzent Kubának. „NEM MEGY TÖBB OLAJ ÉS PÉNZ KUBÁBA – NULLA! Határozottan javaslom, hogy kössenek megállapodást, MIELŐTT TÚL KÉSŐ LESZ” – írta saját közösségi oldalán, a Truth Socialön. Azt ugyanakkor nem részletezte, mi lesz, ha Kuba nem egyezik meg az Egyesült Államokkal. Venezuela korábban naponta 35 ezer hordó olajat szállított a karibi országba.

Trumpnak nem ez volt az első nyilvános kirohanása Kuba ellen. Korábban kijelentette, hogy nem lesz szükség katonai beavatkozásra Kubában, mert az ország „kész a bukásra”. Trump a venezuelai akció után arról beszélt, hogy a kommunista ország is „olyasvalami lesz, amiről végül beszélni fogunk”. Szerinte a két ország esete „nagyon hasonló abban, hogy szeretnénk segíteni a kubai embereknek”, valamint az Egyesült Államokban élő kubai menekülteknek. Trump Kuba mellett egy sor országot fenyegetett meg harcos nyilatkozataiban. Marco Rubio amerikai külügyminiszter pedig úgy fogalmazott nemrég, hogy a kubai kormánytagok helyében ő aggódna, mert „nagy bajban vannak”.

Az USA már tavaly olajkarantént léptetett életbe Venezuelával szemben, a korábban érkező szállítmányok elapadása pedig a szokásosnál is több áramszünetet okozott az elmúlt időszakban Kubában, beszámolók szerint már a szemétszállítás is akadozik, megrohad az étel a hűtőkben, sőt járványok is beindultak. A kubai rezsim önmagában azzal az eddiginél súlyosabb helyzetbe került, hogy Trump akarja felügyelni a venezuelai olajipart, ahonnan így nyilván semmi sem juthatna a szigetre. A Reuters korábbi cikke szerint 2025-ben 15 százalékkal esett Kuba Venezuelából származó olajbehozatala, ami napi 27 400 hordót jelent.

Venezuela és Kuba baráti kapcsolata évtizedekre nyúlik vissza. A két ország – eltérő modellű – szocialista vezetése lehetővé tette a tudás, nyersanyagok és emberi erőforrás cseréjét is. Venezuela nyersolajat exportált a szintén amerikai szankciók alatt álló Kubába, cserébe szakértelmet, például orvosokat kapott éveken át. Hugo Chávez és Fidel Castro egykori venezuelai és kubai vezetők kifejezetten jó viszonyt ápoltak. A most elfogott Maduro is követte ezt a mintát, egy ideje pedig a testőrségét is kubaiak alkották, sőt a venezuelai hírszerzés egy részét is kezükben tartották.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!