Zelenszkij megérkezett Mar-a-Lagóba, Trump még felhívta Putyint a találkozó előtt, és utána is beszélnek majd

Zelenszkij megérkezett Mar-a-Lagóba, Trump még felhívta Putyint a találkozó előtt, és utána is beszélnek majd
Fotó: Joe Raedle / Getty Images via AFP

„Azt hiszem, megvannak az alapok a megállapodáshoz” – mondta Donald Trump amerikai elnök Mar-a-Lagóban vasárnap, mielőtt vendégül látta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Trump az újságíróknak hozzátette, az orosz-ukrán konfliktust nehéz megoldani, de meg fogják oldani, és vasárnap egy nagyszerű találkozójuk lesz. Arról nem nyilatkozott az amerikai elnök, hogy várható-e megállapodás az év vége előtt, erre ugyanis azt felelte, nincsenek határidői. „Tudják, mi a határidőm? A háború befejezése.” Trump kérdésre azt is mondta, szerinte Putyinnak és Zelenszkijnek is komolyak a szándékai a békekötésre.

Zelenszkij megköszönte Trumpnak a vendéglátást, és azt mondta, reméli, hogy a megbeszélések a lehető leghamarabb békéhez vezetnek majd – írja a BBC. Az ukrán elnököt megkérdezték, hogy miért akart Floridába jönni Trumppal találkozni, mire azt felelte, hogy a csapataik egy 20 pontból álló terven dolgoztak, és a vasárnapi találkozó célja a terv előremozdítására szolgáló stratégiák megvitatása. Arra a kérdésre, hogy szerinte lesznek-e területi engedmények, nem adott egyértelmű választ, csak annyit mondott, hogy a kérdést ma megvitatják.

A CNN szerint Trumpon és Zelenszkij ukrán elnökön kívül Mar-a-Lagóban van Trump különmegbízottja, Steve Witkoff, illetve Marco Rubio külügyminiszter, Pete Hegseth védelmi miniszter is, továbbá a Fehér Ház több munkatársa is. Ott van Trump veje, Jared Kushner és Josh Gruenbaum is. A sajtó képviselőit röviddel a találkozó kezdete előtt felszólították, hogy távozzanak.

Trump a találkozó után újra beszél majd Putyinnal

Trump a Zelenszkijjel tartott találkozó előtt Putyinnal is beszélt, akivel „nagyon jó és produktív telefonbeszélgetést” folytatott – erről Trump a Truth Social közösségi oldalán számolt be még azelőtt, hogy sor került volna a néhány nappal ezelőtt véglegesített megbeszélésre az amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között, amire a CNN beszámolója szerint magyar idő szerint este fél nyolc-háromnegyed nyolc körül meg is érkezett Zelenszkij.

Az amerikai és orosz vezető közötti telefonhívás részleteiről Oroszország sem közölt részleteket, az Interfax csak annyit írt Dimitrij Peskov elnöki sajtótitkárra hivatkozva, hogy a beszélgetést nemrég fejezték be, és a beszélgetés eredményeiről be is számol majd Jurij Usakov, Putyin külpolitikai tanácsadója.

A beszélgetés részletei nem sokkal ezután meg is jelentek a TASZSZ orosz hírügynökség oldalán, így derült ki, hogy a telefonhívást az oroszok szerint az amerikai fél kezdeményezte, és a beszélgetés során az ukrán válságra, a lehetséges megoldásokra és a vezetők közötti jövőbeni kapcsolattartásra összpontosítottak.

Az amerikai és az orosz elnök 1 óra 15 percen át beszélgettek egymással, a telefonhívást elsőként formális újévi jókívánságokkal kezdték, majd Trump meghallgatta Moszkva értékelését a békekötés körüli kilátásokról, illetve végighallgatta Putyin érveit.

Az orosz közlemény szerint Putyin és Trump is értékelték az ukránok és az Európai Unió béke rendezésre irányuló kísérleteit – és az orosz fél szerint mindketten konfliktus meghosszabbítására tett kísérletként értékelték azt. A TASZSZ-on elérhető közlemény szerint az amerikai elnök elismerte, hogy az ukrajnai válság volt számára a legnehezebb, és rámutatott, hogy a háborút minél hamarabb be kell fejezni.

Az amerikai elnök a beszélgetés során azt mondta, hogy az orosz-ukrán háború lezárása esetén Oroszország kiváló gazdasági együttműködésre számíthat az Egyesült Államokkal.

Putyin és Trump megállapodtak abban, hogy az amerikai elnök és Zelenszkij találkozójának eredményeiről ismét egyeztetnek majd telefonon.

Usakov a közlemény szerint azt mondta, hogy azt orosz fél akkor hajlandó lezárni a háborút, ha Kijev az orosz-amerikai megállapodásokkal összhangban az ukrán csapatok kivonulnának az érintett donbaszi területről. Usakov szerint a kijevi rezsimnek „késedelem nélkül” döntést kell hoznia Donbasszal kapcsolatban. Az Ukrajnával foglalkozó munkacsoportok paramétereit január elején hozzák nyilvánosságra.

Az amerikaiak december közepén egy új, kompromisszumos javaslattal álltak elő Donbasszal kapcsolatban, aminek lényege, hogy „szabad gazdasági övezetet” vagy „demilitarizált zónát” hoznának létre a Donbasz egy részén. Az ukrán csapatok kivonulnának a területről, az oroszok viszont nem léphetnének be oda.

Arról már a CNN írt később, hogy Trump és Zelenszkij a találkozó után várhatóan telefonon beszélnek az európai vezetőkkel, akik a találkozó előtt megbeszélést folytattak Zelenszkijjel, és ragaszkodnak ahhoz, hogy az egyezség szilárd biztonsági garanciákat rögzítsen Ukrajna számára Oroszországgal szemben.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!