Putyin arról beszélt, hogy ha az ukránok nem akarnak békét, az oroszok erővel érik majd el a céljaikat

„Ha a kijevi rezsim vezetői nem hajlandóak békét kötni, akkor minden fennálló kérdést a különleges katonai művelet részeként, erőszakkal fogunk megoldani” – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton a TASZSZ hírügynökség szerint. Elmondása szerinte az oroszok olyan tempóban nyomulnak előre a fronton, hogy nem lesz szükségük arra, hogy az ukránok egy megegyezés részeként maguktól vonuljanak ki Donbasz ma még a fennhatóságuk alatt lévő részéből.

Putyin szerint a háborút az ukránok indították, ők pedig azon dolgoznak, hogy lezárják azt. Szerinte „Nyugaton megjelentek az ész emberei, akik azt javasolják a kijevi vezetésnek, hogy fogadjanak el tisztességes békefeltételeket”, de „a kijevi rezsim vezetői nem sietnek megtenni ezt”.

Az oroszok az elmúlt hetekben a frontvonal több pontján is támadást indítottak, és szombaton bejelentették, hogy elfoglalták a hosszú ideje ostromlott és három oldalról bekerített Mirnohradot és a front déli szakaszán található Huljapolét. Az ukránok tagadták, hogy feladták volna a két települést, de azt elismerték, hogy Mirnohradban nagyon nehéz helyzetben vannak.

A három oldalról bekerített és folyamatosan ostromlott Mirnohrad és a szomszédos Pokrovszk az Institute of Study of War december 24-i térképén – Forrás: Institute of Study of War / XA három oldalról bekerített és folyamatosan ostromlott Mirnohrad és a szomszédos Pokrovszk az Institute of Study of War december 24-i térképén – Forrás: Institute of Study of War / X
A három oldalról bekerített és folyamatosan ostromlott Mirnohrad és a szomszédos Pokrovszk az Institute of Study of War december 24-i térképén – Forrás: Institute of Study of War / X

Putyin ezekre az ukránok által vitatott és független szereplők által meg nem erősített győzelmekre hivatkozva sugallja azt, hogy belátható időn belül katonai erővel is el tudják foglalni Donyeck megye ma még ukrán kézen lévő részét. Az ukránok által több mint tíz éve erődített terület megszerzése az oroszok egyik legfontosabb háborús célja, ennek a kiürítése az oroszok részéről egy esetleges béke feltételét képezi.

Oroszország ugyanakkor hatalmas veszteségeket szenved, miközben rendkívül lassan tud csak előrenyomulni: a brit védelmi minisztérium egy becslése szerint az elmúlt három évben Ukrajna területének 1 százalékát foglalták el, miközben egymillió embert veszítettek. Az oroszok az elmúlt néhány hónapban a front északi részén lévő Kupjanszk bevételét is bejelentették, onnan azóta azonban a jelek szerint kiverték őket az ukránok.

Az orosz hadsereg ezzel párhuzamosan szombaton tíz órán keresztül bombázta Kijevet, a támadásnak az ukrán hatóságok szerint legalább két halálos áldozata és 32 sebesültje van. Az oroszok szerint a támadások célpontja az ukrán energetikai infrastruktúra volt, amelyet az ukrán haderő is használ. A megjelent felvételek szerint ugyanakkor a lakóépületeket is támadások értek. Az oroszok szombati támadásai után Zelenszkij azt mondta: ezek mutatják, hogy Putyin valójában nem akar békét.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap este találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, az orosz hadsereg intenzív támadásait és Putyin magabiztos kijelentéseit feltételezhetően erre a találkozóra időzítették. A találkozó előtt Zelenszkij többek között a német kancellárral egyeztetett, miközben Trump igyekezett leszögezni, hogy Zelenszkij (béke)javaslatai addig nem érnek semmit, amíg ő jóvá nem hagyja azokat.

A vasárnapi találkozón a két ország vezetői egy olyan békejavaslat kidolgozásáról fognak tárgyalni, amit később közösen tudnak majd bemutatni Putyinnak. A tárgyalásokon az egyik legfontosabb kérdés Donyeck megye ma még ukrán kézen lévő, 11 éve folyamatosan erődített részének esetleges átadása.

A BBC szerint Zelenszkij felvetette, hogy Donbasz régiót (Donyeck és Luhanszk) megyéket szabadkereskedelmi övezetté alakíthatnák. A javaslata értelmében az övezetből az orosz és az ukrán hadsereg is kivonulna. Az oroszok egyelőre nem kommentálták ezt a javaslatot, de Putyin szombati nyilatkozata alapján nem úgy tűnik, hogy nyitottak lennének ilyen kompromisszumokra.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!