Leó pápa: Aki nem segít a szegényeknek, az Istent utasítja el

548

A szegényeknek és idegeneknek való segítségnyújtás megtagadása ma egyenértékű Isten elutasításával – mondta el Leó pápa első karácsonyi prédikációjában a Reuters szerint.

„Nincs a Földön hely Istennek, ha még az embernek sincs hely. Ha az egyiket elutasítjuk, akkor a másikat is” – mondta az ünnepélyes szertartáson. A pápa arról is beszélt, hogy Jézus születése megmutatta, hogy Isten minden emberben jelen van. XVI. Benedek pápa egyik beszédéből is idézett.

„Ahol hely van az emberi személynek, ott hely van Istennek is. (…) Még egy istálló is szentebbé válhat, mint egy templom” – tette hozzá Leó. A pápa némi kapitalizmuskritikát is bedobott a beszédében, amikor arról beszélt, hogy a „torz gazdaság ráveszi az embereket, hogy árucikknek tekintsék egymást”.

A Szent Péter-bazilikában tartott karácsonyi misén körülbelül 6000-en vettek részt. A bazilikán kívül, a zuhogó eső ellenére még nagyjából 5000 ember követte a szertartást a Szent Péter térről kivetítőkön. Leó a mise kezdete előtt ki is ment hozzájuk, hogy üdvözölje őket. „Csodálom, tisztelem és köszönöm a bátorságotokat és azt, hogy ma este itt akartok lenni, még ebben az időben is” – mondta.

Csütörtökön a pápa misét mutat be, és elmondja a kétévente ismétlődő „Urbi et Orbi” üzenetét és áldását.

Az idén májusban hivatalba lépett, Egyesült Államokból származó, de korábbi egyházi pályafutását javarészt Dél-Amerikában töltő egyházfő Ferenc pápához hasonlóan rendszerint felszólal a szegények, az elesettek és a bevándorlók támogatása mellett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!