Észak-Korea az első nukleáris meghajtású tengeralattjárójáról közölt képeket

Észak-Korea az első nukleáris meghajtású tengeralattjárójáról közölt képeket
Észak-Korea atom-tengeralattjárója az állami média által megosztott képen – Fotó: Koreai Központi Hírügynökség / AFP

Új képeket osztott meg az észak-koreai állami média, amiken állításuk szerint az ország első, nukleáris meghajtású tengeralattjárója látható – adta hírül a CNN. Az észak-koreaiak állítása szerint a 8700 tonnás jármű méretében megegyezik az amerikai atom-tengeralattjárókkal. A képeken azonban még az üzemben áll a jármű, vagyis egyelőre nem bocsátották vízre.

Kim Dzsongun régi álma, hogy legyen Észak-Koreának egy saját atom-tengeralattjárója, már az állampárt 2021-es kongresszusán is beszélt róla. Dél-Koreát korábban visszatartotta az Egyesült Államokkal kötött nukleáris megállapodás, de nemrégiben Trump zöld utat adott az országnak egy saját atom-tengeralattjáró fejlesztésére, ami valószínűleg északi szomszédaik terveit is felgyorsította.

Az atom-tengeralattjárók nagy előnye, hogy sokkal tovább, akár évekig is a felszín alatt bírnak maradni, mint a hagyományos meghajtású társaik, amiknek muszáj a dízelmotorokat működtető levegőért a felszínre jönniük. Ezek a járművek ráadásul csendesebbek és gyorsabbak is. Jelenleg csak az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, az Egyesült Királyság és India rendelkezik a technológiával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!