Tizenhárom év után került elő egy eltűntnek hitt repülőgép Indiában

Tizenhárom évig eltűntként kezeltek egy indiai teherszállító repülőgépet, mire kiderült, hogy a Boeing 737-200-as végig a kalkuttai repülőtér egyik eldugott szegletében parkolt, írja az Independent.

A gépet 2012-ben kivonták a forgalomból, és ekkor valamiért eltűnt az Air India nyilvántartásából. A dolog azért kellemetlen a légitársaságnak, mert a repülőtér tizenhárom évnyi parkolási díjat akar kiszámlázni nekik, hiába hivatkoznak arra, hogy adminisztrációs hiba történt.

Campbell Wilson, az Air India vezérigazgatója egy belső körlevélben kénytelen volt elismerni a mulasztást, miután megkapták a hivatalos felszólítást a gép eltávolítására.

„Bár a régi repülőgépek leselejtezése egyáltalán nem szokatlan, ez az eset azért különleges, mert fogalmunk sem volt arról, hogy a Boeing a miénk” – mondta a vezérigazgató. A belső vizsgálat kiderítette, hogy a baki egy többszöri átszervezés eredménye volt. A gép az Indian Airlinesnál kezdte pályafutását, majd a két légitársaság 2007-es fúziója után az Air India részévé vált. A repülőgépet később teherfuvarozásra alakították át, és az indiai állami postavállalatnak adták bérbe, mielőtt kivonták a forgalomból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!