Rémálommá vált a hajóút: a fiatal nő holttestét takaróba tekerve, az ágy alatt találták meg egy kabinban

Anna Kepner és a családja abban a hitben szálltak fel a Carnival Horizon óceánjáróra, hogy az év legkellemesebb hetének néznek elébe. Az út azonban rémálommá változott: november 8-án a nő élettelen testét takaróba tekerve, egy ágy alatt találták meg az egyik kabinban.
„Mind remekül éreztük magunkat. Nem tudom felfogni, hogy miért akarhatott valaki ártani a kicsikémnek” – mondta a fiatal nő nagymamája, Barbara Kepner, aki szintén részt vett a vakáción. A nyomozás még nagyon korai szakaszban van, de már több részlet is kiszivárgott. Ezek alapján a lány halálához a mostohatestvérének is köze lehet.
Bár Anna Kepner halálának viszonylag egyszerű megoldása lehet a végén, az óceánjáró hajók korábban a tökéletes bűntény helyszínei lehettek. Csak apróságokon múlt, hogy a tettes megússza-e vagy sem. Mostanra azonban a körülmények alaposan megváltoztak.
Egyelőre érthetetlen a haláleset háttere
Anna Kepner 18 éves volt, és az utolsó évét töltötte a középiskolában. Úgy tervezte, hogy a májusban esedékes érettségije után a hadseregben helyezkedik el. „Nemrég csinált meg egy tesztet. Toborzótisztekkel beszélt, és már elhatározta magát a katonai karrier mellett. Valami olyasmit akart csinálni, amivel segíti a közösséget” – mondta Kepner nagymamája, akivel a fiatal különösen szoros kapcsolatot ápolt. A fiatal a szomszédságban ismert volt arról, hogy szeret másoknak segíteni. A nagymamája nyugdíjas baráti körében is sokszor megfordult.
Novemberben a családja befizetett az óceánjárós vakációra. A Carnival Horizon Miamitól a Karib-térségig hajózott, majd vissza. November 2-án indultak el, Cozumel, Grand Cayman, Montego Bay és Ocho Rios voltak a megállók az útvonalon. A nyaraláson Anna nagyszülei mellett az apja, édestestvére, mostohaanyja és a mostohatestvérei vettek részt. A család három kabint bérelt. A tinédzserek vállalták, hogy hárman egy szobában alszanak. „Volt egy nagyobb szobánk is, és egyértelművé tettük nekik, hogy ha bármikor nem jönnének ki egymással, van egy plusz ágy a mi szobánkban, ahová átjöhet valaki aludni” – mondta Barbara Kepner.
Már visszafelé tartottak Miami felé, amikor november 8-án este Anna a nagymamájával töltötte az időt a hatalmas hajó kaszinójában. Jól érezte magát, annak ellenére, hogy aznap eléggé fájt a fogszabályzója miatt a szája. 20 dolláros téttel játszott a nő oldalán, de nem nyert semmit. „Azt mondta: »Szeretlek Mamuska, majd később találkozunk«. Ezután nem láttuk viszont” – mesélte a nagymama.
Másnap reggel a hajón egy orvosi vészhelyzeti jelzést adtak le a legénységnek, amit az egész fedélzeten hallani lehetett. A felnőttek halálra rémültek, mert a kabinszám a tinédzsereik szobája volt. Nem a fiatalok adták le a vészjelzést, hanem az egyik takarítónő, aki megtalálta a fiatal lány holttestét. Egy takaróba tekerték be, majd bedugták az ágy alá, és mentőmellényeket pakoltak rá. A hajó Miamiban kötött ki, ahol már az FBI ügynökei várták.
Bár a haláleset nagyon gyanúsnak tűnt, a hatóságok sokáig nem adtak ki semmilyen információt a történtekről. Az elmúlt napokban aztán nyilvánosságra hozták a halottkém jelentésének egy részét. Eszerint a halál november 7-én, késő este negyed 12 körül állhatott be. A fiatal halálát fulladás okozta, egészen pontosan „mechanikus aszfixia”. A jelek szerint valamilyen tárggyal, kézzel vagy nagy nyomás kifejtésével elzárták a légutat. A család úgy tudja, hogy valaki fojtófogásban tarthatta a lányt.
Innentől kezdve szinte biztosnak tűnt, hogy gyilkossági ügyben nyomoz az FBI. A gyanúsított személye is hamar világossá vált:
Anna Kepner 16 éves mostohaöccsét gyanúsítja a rendőrség, aki egy kabinban lakott a lánnyal a hajón.
Ez azért lett nyilvános, mert a fiú anyja az éppen zajló válásához kénytelen volt beadni egy dokumentumot, amiben szerepelt, hogy a fia érintett egy gyilkossági ügyben. A People magazin azóta megírta, hogy állítólag a biztonsági kamera rögzítette, ahogy a fiatal férfi a haláleset éjszakáján ki-be mászkált a szobából. A család szerint a tinédzser azt állítja, nem emlékszik semmire.
A nagymama szerint a lány és a mostohaöccse nagyon jóban voltak, a tinédzser pedig összeomlott, miután Anna Kepner holtteste előkerült. A fiú állítólag kórházba is került, miután a Carnival Horizon kikötött, de már kiengedték. A szüleik kevesebb mint egy éve voltak házasok. Vádat egyelőre nem emeltek az ügyben.

A víz mindent elnyel, de a kamerák mindent vesznek
A Kepner-eset viszonylag egyszerűnek tűnhet ránézésre, és egyes olvasóinkban felmerülhet a kérdés, hogy egy ilyen bűnügyet miért egyből az FBI-ra bíznak. Ennek oka, hogy a hajón történt bűntények államközi, szövetségi hatáskörbe esnek. Az fedélzeten a nyomozás egyébként jogilag is komplikált. Attól még, hogy óceánjárók egy bizonyos állam vagy ország területén vannak bejegyezve, más országok felségvizein, vagy nemzetközi vizeken is hajózhatnak.
Nem is árt, ha egy óceánjárón elkövetett bűntényt a legprofibbak vizsgálnak ki, tekintve hogy korábban egy hajós nyomozás komoly kihívást jelentett.
Jól mutatja ezt Amy Bradley hírhedt eltűnéses esete is. A fiatal nő 1998-ban tűnt el nyomtalanul egy óceánjáróról. A szüleivel közös kabinban látták utoljára, az erkélyen, ahonnan valamikor hajnalban nyoma veszett. A családja már nagyon korán reggel jelentette az eltűnést. Azt teljesen kizárták, hogy a 23 éves Bradley öngyilkos akart volna lenni, és beugrott volna a vízbe.
Az iratai közül eltűnt néhány, őt pedig sem élve, sem holtan nem találták meg a hatalmas hajón. A testét sem mosta partra a víz, noha egy forgalmas kikötő közelében járt az óceánjáró az eltűnése idején. A nő szüleinek feltevése szerint a lányukat valaki elrabolta. Ezt igazolni látszik, hogy több különböző jelentés is érkezett szemtanúktól, akik állítólag szexmunkásként találkoztak vele a Karib-térségben.
Elsőre azt gondolnánk, hogy egy zárt térben elkövetett bűntényt azért is lehet nehezebb megúszni, mert nincs hova elmenekülni. Ez így is van, nem lehet csak úgy meglépni. Ráadásul a tettes azt sem mondhatja, hogy nem volt ott, hisz a fedélzeten tartózkodókat ma már nagyon komoly beléptetőrendszerekkel ellenőrzik és „leltárazzák”. Ugyanakkor van egy sor körülmény, ami segíti a bűnözőket abban, hogy megússzák.
„Amint kiérsz a nemzetközi vizekre, olyan törvényen kívüli lesz a helyzet, amennyire csak lehet. A leginkább rendőrségre hajazó valami a fedélzeten az óceánjáró biztonsági szolgálata. Ez viszont eredendően összeférhetetlen, hiszen őket a hajótársaság fizeti”
– jegyezte meg a Bradley eltűnéséről készült Netflix-dokumentumfilmben egy óceánjárók biztonságáért küzdő aktivista, Jamie Barnett. Barnett persze némileg elfogult is, mivel az ő lánya is egy hajón halt meg, balesetben. Az viszont igaz, hogy nemzetközi vizeken az FBI sem tartóztathat le senkit, legfeljebb kihallgatást kérhetnek – amit meg is lehet tagadni. Ugyanakkor az óceánjárókon ma már szinte mindig van börtöncellaként használható kabin, ahová a legproblémásabb utasokat be lehet kasznizni egy időre.
Ami a hajó biztonsági ügymeneteit illeti, nemcsak a legénységen múlik a gyors és szakszerű intézkedés, hanem a távolságokon is. Egy gyilkossági esetnél onnantól kezdve, hogy jelentik a parti őrségnek a bűntény gyanúját, odáig, hogy a fedélzetre lép a nyomozó hatóság, sok idő is eltelhet. Ez időt ad a lehetséges tettesnek arra, hogy elfedje a nyomokat. A Bradley család lakosztályát például már azelőtt kitakarították, hogy az FBI nyomozói megérkeztek volna a hajóra. Így gyakorlatilag minden nyom elveszett.
A kikötés alkalmával ráadásul nemcsak a hatóságok lépnek fel a fedélzetre, de a tettesek is leléphetnek. Amy esetében például nem sokkal azután, hogy a lány szülei jelentették az eltűnését a személyzetnek, a hajó kikötött Curaçao fővárosában, és az utasok kiszállhattak. Egyes teóriák szerint ekkor csempészhették ki az emberrablók Amy Bradley-t a hajóról.
És ami a tetteseket illeti: egy ilyen hajón rengeteg utas van a szintén népes legénység mellett. Például a Carnival Horizonon, amin Anna Kepner is utazott, 4 ezer vendég is lehet egy út alkalmával. A világ legnagyobb óceánjáróján viszont önmagában a legénység 2300 főből áll. Ha egy gyilkosságot nem az utas legszűkebb környezetéből követ el valaki, akkor nehezebb lehet leszűkíteni a lehetséges gyanúsítottak listáját. Persze, az is igaz, hogy a fedélzeten tartózkodók számával egyenesen arányos a lehetséges szemtanúk száma is. Minél többen vannak egy hajón, annál többen buktathatják le a tettest.
Egy másik, finoman szólva nem elhanyagolható körülmény a mindent körülvevő víz. Talán nem kell elmagyarázni, hogy miért könnyű megszabadulni egy holttesttől egy hajón. Igaz, van akinek ez még így sem sikerült. Lonnie Kocontes amerikai ügyvéd közel állt hozzá, hogy megcsinálja a tökéletes bűntényt – legalábbis az őt megvádoló ügyész szerint. Kocontes és volt felesége, Micki Kanesaki már jó ideje nem voltak együtt, amikor a férfi beadta a bontópert. Bár úgy volt, hogy nem tudnak megegyezni a közös ingatlanjukról, Kocontes végül a békülést választotta, visszaköltözött Kanesakihoz, és megpróbálta egy óceánjárós vakációval újra felmelegíteni a kapcsolatot – legalábbis kívülről így tűnt.
A férfi azonban valójában gyilkosságot tervezett. Az út előtt utánakérdezett a szakmában dolgozó ismerősénél, hogy hány biztonsági kamera lehet egy hajón, valamint ragaszkodott hozzá, hogy ő és Kanesaki tengerre néző erkélyes kabint kapjanak. Az egyik éjjel végül megfojtotta a nőt, és kidobta a testét a vízbe. Másnap jelentette az eltűnését. Azt mondta, hogy a nő részeg volt, hányingere lehetett, és hányás közben áteshetett a korláton.
Csakhogy amikor a rendőrség két nap múlva megtalálta a holttestet, a tüdejében egy csepp víz sem volt. Ezért is lebegett a víz felszínén, máskülönben elsüllyedt volna. A nő nyakán viszont fojtogatás jelei látszottak. Ha a testet nem találták volna meg időben a nyomozók, akkor Kocontest jó eséllyel nem tudták volna megvádolni. Így viszont 2020-ban életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték a férfit.
Persze, mostanára már más lenne a helyzet, mint 1998-ban vagy 2006-ban: mára a legtöbb óceánjárót mindent lefedő kamerarendszerrel látnak el, ami még a hajó oldalát is veszi. Anna Kepner esetében is döntő bizonyítékok lesznek majd a kamerák felvételei.