Nem talált bűncselekményre utaló nyomot Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálával összefüggésben a Kárpátaljai Megyei Főügyészség, a nyomozást még szeptemberben lezárták – tudta meg a 24.hu. Az ukrajnai nyomozás adatai szerint a férfi egy régóta meglévő betegség következtében halhatott meg.
„A nyomozás során megállapították, hogy Sebestyén kórházi kezelés alatt állt, és azt is vizsgálták, hogy megfelelő kezelésben részesült, és nem merült fel mulasztás az orvosi személyzet részéről” – közölték a lappal.
Az ügyben Magyarországon is indult nyomozás, Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kezeli az ügyet, ami még felderítési szakban van, gyanúsítotti kihallgatás még nem történt. A Kárpátaljai Megyei Főügyészség szerint őket nem keresték meg a magyar hatóságok az ügy miatt.
A kárpátaljai magyar férfi nyáron halt meg, akkor mindössze annyit lehetett tudni, hogy a mozgósítása után néhány nappal kórházba került, és meghalt.
A Mandiner és más kormánypárti lapok arról írtak, hogy a mozgósítás során annyira megverték, hogy az ott szerzett sérüléseibe halt bele. Két videó is napvilágot látott róla: az egyiken négykézláb látható, a másikon súlyos fájdalmai közepette segítséget kér mentősöktől, akik csak annyit reagáltak, szedje össze magát és álljon fel. A Telex elutazott Kárpátaljára, ahol helyieket kérdezett a tragédiáról.
Az ukrán hivatalos közlések ezután jelentősen eltértek a férfi családjának és ismerőseinek állításaitól, amit tovább bonyolított, hogy Orbán Viktor is megosztott egy képet, ami nem Sebestyént ábrázolta. Rácz András Oroszország-szakértő többször hangsúlyozta, hogy a korrekt kormányzati lépések mellett higgadtságra lenne szükség, mert így nagyobb esély lenne a szakszerű vizsgálatra.
Az ügy kezdettől fogva komoly feszültséget keltett a már amúgy is terhelt magyar–ukrán kapcsolatokban.