Egy nő, akinek a holttestét még 2004-ben találták meg a holland tengerparton, az Interpol által koordinált Operation Identify Me (azonosíts engem program) nevű nemzetközi rendőrségi kampányban a negyedik személy lett, akit sikerült név szerint is azonosítani – írja a BBC.
A nőt 35 és 50 év közötti német állampolgárként azonosították, most a holland rendőrséghez beérkezett bejelentés alapján sikerült névvel is azonosítani: az áldozat Eva Maria Pommer volt. A halál oka azonban továbbra is ismeretlen, így a rendőrség folytatja a nyomozást. Az „Operation Identify Me” kampányt 2023-ban indították el azzal a céllal, hogy hat különböző európai országban meggyilkolt vagy gyanús, illetve megmagyarázhatatlan körülmények között meghalt nők nevét kiderítsék.
A „német kulcsos nőként” ismert Eva Maria Pommer holttestét 2004 júliusában találták meg egy tengerparti homokdűnében, Wassenaar város közelében. A nőn nem voltak látható sérülések. Mikor megtalálták, Pommer barna, kockás nadrágot és vörös, fényes, lakkozott cipőt viselt, illetve volt nála egy kulcs, ami a holland határ közelében fekvő német városhoz, Bottrophoz kötötte.
A rendőrség viszont hiába próbálta, nem tudták a kulcshoz tartozó címet megállapítani, így a nő személyazonossága több mint két évtizeden át rejtély maradt. Tavaly az ügy bekerült az Operation Identify Me programba, és mivel a kampányhoz kapcsolódó felhívás a német tévékben is megjelent, a holland rendőrség fontos információt kapott a nőről.
Az első nő, akit az Interpol által koordinált kezdeményezéssel, a nyilvánosság bevonásával azonosítottak, egy 31 éves brit állampolgár, Rita Roberts volt. Robertset 1992-ben gyilkolták meg Belgiumban. Családja azután tudta azonosítani, hogy meglátták a BBC News riportjában a tetoválásának fényképét. Az utóbbi hónapokban több, eddig névtelen áldozatot sikerült beazonosítani a hatóságoknak, köztük a rózsaszín ruhás lányt és a csirkeólban talált nőt is. Többségük gyilkosság áldozata lett, sokan közülük 10, 20, 30 vagy akár 40 évvel ezelőtt haltak meg.