Észak-Korea további ötezer embert küld majd az ukránok ellen az oroszok szerint

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Egy ezer emberből álló aknamentesítő személyzetet, azonfelül pedig egy ötezer fős, építőkből, illetve két katonai csapatból álló csoportot küld a kurszki régióba Észak-Korea – írták orosz hírügynökségek Putyin biztonsági tanácsának vezetőjére, Szergej Sojgura hivatkozva azután, hogy Sojgu Phenjanba látogatott.

A Guardian beszámolója szerint a brit védelmi minisztérium ezen a héten közölte, hogy az Ukrajna eddig ellen bevetett tízezer észak-koreai katona közül hatezren már életüket vesztették. Keddi orosz jelentések szerint az új észak-koreai csapatokat az Ukrajna által részben megszállt kurszki régióban fogják majd bevetni.

Emmanuel Macron kedden amiatt bírálta az orosz elnököt, hogy kihasználja a feszült nemzetközi légkört arra, hogy halálos támadást hajtson végre Kijev ellen . „Ez Putyin elnök teljes cinizmusát mutatja, aki a nemzetközi kontextust használja fel arra, hogy újabb támadásokat hajtson végre a civilek ellen” – mondta a francia elnök újságíróknak a kanadai G7-csúcstalálkozón, amelyről Trump hétfő este sietve távozott. A külügyminisztérium közlése szerint egy amerikai állampolgár meghalt a kijevi támadásban.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!