Felnyársalta a római Colosseum fémkerítése azt a Tajvanon élő amerikai férfit, aki a kerítésen átmászva akart feljutni a történelmi nevezetességre pénteken – írja a Rai.
A 47 éves férfi megcsúszott, és a fémkerítés a testébe fúródott. Mivel nem tudott kiszabadulni, a fennakadt férfi egy ideig sikoltozott, majd elvesztette az eszméletét. Az odasereglő látogatók riasztották a mentőket, akik pár perc alatt kiérkeztek a kerítésről lógó testhez.
Az orvosok észrevették, hogy a rudak egészen mélyre, a férfi gerincéig behatoltak a testébe, ezért elaltatták, mielőtt egy nagyjából húsz percig tartó összehangolt munkával sikerült leemelniük. A helyszínen szorítókötésekkel elállították a vérzést, majd súlyos állapotban kórházba szállították. Ott megműtötték, a sebeit több mint nyolcvan öltéssel varrták össze. A legutolsó hírek szerint túl van az életveszélyen.
Az eddig összegyűjtött információk szerint a férfi néhány napos vakációra érkezett Rómába családjával és néhány barátjával, egy panzióban szálltak meg a történelmi városrészben, a csoport több műemléket is meglátogatott. A férfi barátait kihallgatták a nyomozók, de ők nem tudták megmondani, miért mászott fel az illető a kapura. Ennek tisztázásához meg kell várni, míg annyira felépül, hogy őt magát meg lehessen kérdezni, de a hatóságok szerint valószínűleg az motiválta, hogy közelebbről is megnézze a Colosseumot.