Letartóztattak egy amerikai turistát, mert meg akarta látogatni a világ legelszigeteltebb törzsét
A 24 éves Mykhailo Polyakov illegális utazást tett a Bengáli-öböl egyik titokzatos helyére, az Észak-Sentinel-szigetre, ezért őrizetbe vették – számolt be az esetről a CNN-nek Jitendra Kumar Meena bűnügyi nyomozó.
Noha Polyakov sikeresen elérte a szigetet, úgy tűnik, nem tudta felvenni a kapcsolatot az ott élő törzzsel. Ezzel megmentette az életét, mert a törzzsel való korábbi találkozások végzetesek voltak. 2018-ban például az amerikai misszionáriust, John Allen Chaut megölték a helyiek.
Az ukrán származású amerikai férfi utazását meggondolatlannak és ostobának nevezték az indiai hatóságok, mert nemcsak a saját életét veszélyeztette, hanem a törzsét is, mert a teljes izolációban élő embereknek nincs immunitásuk az olyan hétköznapi betegségekre sem, mint az influenza. Az egész törzsre nézve végzetes lehet, ha elkapnak egy hasonló vírust.
Polyakovot egyébként a visszaútján egy halász vette észre, és ő jelentette a hívatlan látogatását. A férfi az indiai rendőrség szerint előre megtervezte az utazását, mert kétszer is meglátogatta az Andamán-szigeteket, mielőtt harmadszori megérkezése után az onnan 25 mérföldre lévő tiltott zónába, vagyis Észak-Sentinelre utazott.
„A kihallgatásokon azt mondta, hogy nagyon vágyott a kalandokra. Ismertette, otthagyott néhány üdítős üveget a törzsnek, mi azonban eddig nem találtunk semmit”
– jelentette ki a nyomozó.
A sziget érinthetetlenségét egy 1956-ban hozott törvény garantálja. 2004-ben az egyik szökőár után a törzs egyik tagját le tudták fotózni a part mellett, amint nyilakat lőtt az ellenőrzésre odaküldött felderítő helikopterre.